Szoboszlai: „Szerzünk hat pontot, és ott vagyunk az Eb-n”

Szoboszlai

A Salzburg támadója, Szoboszlai Dominik egy gyönyörű szabadrúgásból megszerezte élete első válogatottbeli gólját a szlovákok elleni labdarúgó-Eb-selejtezőn. Ugyan csalódott az eredmény miatt, de bizakodó a jövőt illetően.

Keserédes mérkőzésen van túl: gólt szerzett, de kikapott a magyar válogatott. 
Igen, nem erre számítottam. Örülök, hogy megszereztem életem első válogatottbeli gólját, és főleg így, egy szabadrúgás után, de sajnos a végeredmény miatt nem tudok örülni, nekem fontosabb, hogy a csapat milyen eredményt ér el. 

Mi döntötte el a mérkőzést? 
Szerintem ebben nagy szerepet játszott a szerencse is. Hiszen, ahogy mindenki láthatta, az egész csapat akarta ezt a győzelmet. Úgy mentünk ki a pályára, hogy akkor is megnyerjük a meccset, ha beledöglünk is. Sajnos ma nem állt mellettünk a szerencse.

Tudták az összecsapás előtt, hogy a horvátok csak döntetleneztek Azerbajdzsánban, így jó helyzetbe került volna a magyar válogatott, ha győz?
Igen, tudtuk. De nem foglalkoztunk ezzel, sem a meccs előtt, sem pedig a félidőben. 

Az első félidőben jól játszott a válogatott. A másodikra már elfáradtak? A helyzetkihasználáson múlott ez a siker?
Szerintem nem csak az első félidőben játszottunk jól. A 75. percig jól meccsben tudtuk tartani magunkat. Az utolsó 15 percre viszont már tényleg elfáradtunk. 
Az biztos, hogy a helyzetkihasználáson is múlott, hogy nem mi győztünk, hiszen a szlovákoknak volt 2-3 kapura lövésük, amiből két gólt szereztek, mi viszont 4-5 helyzetből sem tudtunk betalálni.

A szabadrúgás előre meg volt beszélve, vagy hirtelen ötlet volt, hogy Dzsudzsák Balázs átengedte önnek? 
Nem volt előre megbeszélve. Balázs azt mondta, eljött az én időm, és mondta, hogy rúgjam be. 

Milyen volt a hangulat az öltözőben a mérkőzés után?
Nem valami jó. Mindenki el tudja képzelni, milyen lehet a hangulat egy vereség után, főleg, ha a szlovákoktól kapunk ki. De remélem, hogy ez csak és maximum holnapig tart, és a következő összetartásra már mindenki tiszta fejjel érkezik, és meg tudjuk nyerni megint a meccseket.

Kívülről úgy tűnt, hogy ön és Sallai Roland között jól működött az összhang. Ön is így érzi?
Igen, főleg annak ellenére, hogy Sallai Rolival soha nem játszottam még együtt, de úgy látszik, egész jól összekovácsolódtunk ez alatt a két hét alatt. Remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad.

A győzelmükkel és az egymás elleni eredménnyel a szlovákok megelőzték a magyar válogatottat. A horvátok az elsők, de csak egy ponttal vezetik a csoportot. Hogyan tovább?
Ahogy már mondtam, igyekszünk pár nap alatt elfelejteni ezt a mérkőzést, és a következő meccsekre koncentrálni. Mindegy, ki lesz a következő ellenfél, akkor is szerzünk három pontot. Vagy hatot, és kimegyünk az Eb-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?