A Slovan kassai vendégjátékával rajtol a Tipsport Liga

Stantien

A Slovan kassai, tévés meccsével kezdődik meg csütörtökön a jégkorong Tipsport Liga 2019/2020-as idénye.

Hét évvel ezelőtt pontosan ezzel a mérkőzéssel zárult az extraliga fináléja, amikor a pozsonyiak a döntősorozat hetedik találkozóján hosszabbítás után nyertek 2:1-re keleten. A bajnoki cím megszerzése után már a Kontinentális Hokiligába jelentkeztek, ahonnan idén tértek vissza a Tipsport Ligába.

Az így 13 csapatosra bővült élvonalbeli jégkorongbajnokságban pedig rögtön az ő elsőségükre a legalacsonyabb a szorzó, majd a kassaiak és a címvédő besztercebányaiak következnek a fogadóirodák „erősorrendjében”. Az érsekújváriakra 51-es a bajnoki szorzó, csakúgy, mint az abszolút újonc nagymihályiakra, valamint a miskolciakra. A másik magyarországi résztvevő, a MAC Budapest aranyérmére pedig 101-szeres pénzt fizetnének.

A 13 résztvevő miatt – 18 év után búcsúztak a zsolnaiak, 12 év után pedig az U20-as projekt sem folytatódik – teljesen újszerű a Tipsport Liga lebonyolítása. Az 52 fordulós alapszakaszban mindenki kétszer-kétszer játszik mindenkivel otthon és idegenben is. Február derekán a 13. helyezettnek véget ér a bajnokság, de ez a csapat sem esik ki, mert egy év múlva az I. liga győztesével 14-re bővül a létszám.

A felsőházi (1–6. helyezettek) és az alsóházi (7–12. helyezettek) rájátszásban 10 fordulót rendeznek, minden csapat magával viszi az addig megszerzett pontjait is. Az alsóház két legjobbja – a tényleges 7. és 8. csapat – pedig az első hatost kiegészítve fogja alkotni a március közepén rajtoló playoff mezőnyét. A bajnok legkésőbb április 22-én lesz ismert.
Szintén fontos változás, hogy a Tipsport Liga történetében először limitálták a légiósok számát a meccseken: a csapatok keretében korlátlan külföldi lehet, de egy-egy bajnokira legfeljebb hetüket nevezheti a szakvezetés. A fiatalok nagyobb térnyerése érdekében pedig a szövetség anyagilag fogja motiválni a klubokat. 

„Ha húsz mezőnyjátékost akar jégre küldeni a klub egy meccsen, akkor legalább egynek húsz éven alulinak kell lennie. Ha ez nem valósul meg, csak 19 mezőnyjátékost nevezhetnek a gárdák” – jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón Miroslav Šatan, a szlovák szövetség elnöke, hozzátéve, az SZLH két fiatal szereplését fogja honorálni, havi 500-500 euróval – ha egy hónapban elérik a 10 perces játékidőt meccsenkénti átlagban. (Más-más fiatal jégkorongozók játékideje is összeadódik, a támogatás nem névre szóló, azaz például hat-hét fiatal hokis összideje is kiadhatja a 10 perces értéket.)

A közszolgálati tévé közvetítései mellett ezentúl a névadó szponzor honlapján keresztül lehet majd streamelni valamennyi mérkőzést. A még több interaktivitásra vágyók pedig a Tipsport Liga megújult applikációjában élhetik ki magukat.

Érdekes

Változások a Tipsport Ligában

13 résztvevő
új lebonyolítás. az alapszakasz és a playoff közti rájátszással
nem lesz kieső
maximum hét légiós szerepelhet egy meccsen egy csapatban
anyagi támogatás U20-asok szerepeltetéséért
Winter Classic helyett klasszikus All Star-hétvége lesz Trencsénben január 18-19-én
interneten a Tipsport TV-n keresztül lehet követni a meccseket

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?