Villamosítják a Kassa-Enyicke és Szepsi közti vasúti vonalat

A közlekedési és építésügyi minisztérium azt is bejelentette, hogy a szóban forgó szakaszon közbeszerzési eljárást indít a személyszállítási szolgáltó kiválasztására
Enyicke/Szepsi |

Döntött a kormány a Kassát Szepsivel összekötő vasúti vonal modernizálásáról. A fő cél a pálya villamosítása. A beruházás végrehajtására három variációból választottak, azt viszont még nem tudni, mikor kezdik el a munkát. 

Mint kiderült, a harminckét kilométer hosszú szakasz megtétele 11 perccel rövidülhet a felújítást követően. A projekt nemcsak a környékbeli lakosok életét tenné könnyebbé, hanem a kassai vasgyárban dolgozók közlekedését is javítaná. Mivel a vonalon máig is a már-már nosztaglikusnak számító dízel vonatok közlekednek, a villamosítást követően a vonatokat is le szeretnék cserélni. Köztudott, hogy az árammal működő mozdonyok nem szennyeznék a környezetet (legalábbis közvetlenül nem – a szerk. megj.) és jóval nagyobb kapacitással bírnak, azonban a jelenlegi állás szerint erre még várni kell. A munkálatok leghamarabb csak jövő éven, a közberszerzési folyamatok lezárása után kezdődhetnek el, az Integrált Infrastruktúra Operatív program keretén belül pedig leghamarabb a 2023-as év végére fejeződhet be. Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke ugyan örül a beruházásnak, de úgy véli, hogy a fejlesztési koncepció továbbra is némi hiányosságot rejt magában. „Az EU-s támogatásokon kívüli, közlekedési-építkezési stratégiai dokumentum máig nem született meg, pedig pontosan ez a dokumentum határozza meg azt, hogy milyen infrastruktúrális projekteket kell támogatni. Ez az, ami sajnos nemcsak a keleti régiót, hanem az egész ország fejlődését is fékezi” – jelentette ki a kassai megyeelnök. Ahogy az augusztusi kihelyezett kormányülésen és a Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) 2013-ban közzétett dokumentációjában is elhangzott, a felújítás költségvetése mintegy 58 millió euró. A vlaky.net portálon publikát információk szerint három variánsból választott a kormány. Az első a minimális felújítás volt, ami valójában csak a vonal villamosítását jelenti. A második a redukált felújítás volt (A kormány ezt választotta – a szerk. megj.), ami a vonal villamosítását és a hozzá tartozó biztosító rendszert, illetve a peronok modernizációját tartalmazza. A harmadik variáció a szóban forgó vonalat kiegészítő Barca-Enyicke szakasz villamosítását, illetve az enyickei vasútállomás komplett rekonstrukcióját foglalja magába. 

A szlovákiai vasútvonalak villamosítását 1945-ben kezdték meg a gőzmozdonyok működtetéséhez szükséges szén egyre növekvő kitermelése miatt. Az infrastruktúra kiépítése után azonban voltak olyan szakaszok, ahol a villamosítás folytatása kimaradt. A szlovákiai vasúthálózat 56 százalékán a mai napig úgynevezett motoros vonatok közlekednek, melyek a villanymozdonyokkal ellentétben jóval kevesebb utast szállítanak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?