Priskin Zoltán jó kondícióban vette át a Czuczor Gergely Alapiskolát

A Czuczor Gergely Alapiskola új igazgatója

Priskin Zoltánnak a Czuczor Gergely Alapiskola új igazgatójának július 15-én adta át Klein Ottokár Érsekújvár polgármestere az augusztus 1-jétől érvényes kinevezési dekrétumot. Korábban Novák Monika állt az iskola élén, majd ideiglenesen Péter Zoltán igazgatóhelyettes vezette az intézményt.

Priskin Zoltán a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem elvégzése után a gútai Nagyboldogasszony 8-éves Egyházi Gimnázium tanára, később annak igazgatója volt, ezt követően nyitrai kerületi tanfelügyelőként dolgozott, majd a gútai Schola Privata Gutaiensis igazgatója és tanára lett.

Megkérnénk, hogy avasson be eddigi pedagógiai pályafutása legizgalmasabb részleteibe

Édesanyám óvodapedagógusként dolgozott, édesapám villanyszerelőként, de mindig is sportolt. Gyermekkorom óta engem is leginkább a sport érdekelt. Futballoztam, és a szülőfalumban Szímőn volt lehetőségem teniszezni is, később érdekelni kezdett a jéghoki, a korcsolyázás, illetve bármi, ami összefüggött a mozgással. Elsőrendű célom volt, hogy professzionális futballistává érjek. Bekerültem az érsekújvári Elektrosvit cég ifjúsági csapatába, ahol kapus voltam. Ekkor történt egy hatalmas váltás az életemben, dupla törést szenvedtem, a lábamat össze kellett csavarozni, így régóta dédelgetett álmom tizennégy éves koromban teljesen szertefoszlott. Azóta is sportolok, de már csak hobbi szinten. Édesanyámtól, aki mindig közel állt hozzám, láttam, milyen szakértelemmel, türelemmel foglalkozik a gyerekekkel. Mindkét szülőtől a lehető legjobbat örököltem, beleivódnak az emberbe az otthoni történések. Az érsekújvári gimnáziumban érettségiztem, ott ismertem meg a majdani feleségemet. Nagy hatással volt rám, amilyen következetes volt az új ismeretek elsajátításában, ő már akkor az életnek tanult, én akkor még elsősorban neki próbáltam imponálni azzal, amilyen igyekezettel birkózom meg az új ismeretanyaggal. Mindketten a pedagógusi pályát választottuk, én filozófia-történelem szakon, a feleségem filozófia-angol szakon, így a mai napig nagyon sok közös témánk van, házastársak és lelki társak vagyunk egyaránt. Szerencsések voltunk, mert olyan baráti filozófiai körünk lett az egyetemi évek során, ahol Varga Ildikó, Gönczöl Simon, Bandor Éva társaságában rengeteget vitáztunk, tartalmas eszmecserék voltak, élveztem ezek mélységét és magasságát. Negyedéves hallgatóként hármunknak felajánlották, hogy taníthatnánk a gútai nyolcéves gimnáziumban. Nagy élmény volt, minden órára alaposan ráhangolódtunk, mert a gyerek öt perc alatt kiszúrja, ha a tanár felkészületlen, netán szórakozott.

Volt olyan, hogy sarokba szorította egy diák, mi a megoldás ilyen helyzetben?

Igen, ilyen helyzet is akadt, de ez nem jelenti azt, hogy a tanár egyúttal elveszti a tekintélyét. Ha nem voltam biztos a pontos válaszban, olyankor azt szoktam ajánlani, nézzünk utána mindketten, én és a diák is, aztán egyeztessünk, és osszuk meg új ismeretekinket a többiekkel is az osztályban. Kimondottan tisztelettudó diákokhoz volt szerencsém. Szakmailag, emberileg és hangulatilag is nagyon sokat jelentettek az első pedagógiai évek. 1997-ben kezdtem a pedagógiai pályámat, és 2000-ben megkértek arra, vállaljam el az iskola vezetését. Nem rendelkeztem az előírásoknak megfelelően a szükséges ötéves gyakorlattal, így megbízott igazgató lettem. Tanulságos időszak volt, csak hát 2003 után bevezették a normatív finanszírozási rendszert az iskolákon, melyet a nem állami iskolákon próbáltak ki. Egymillió koronával kevesebb lett a költségvetésünk, soktényezős játszmává vált az iskola vezetése. Az iskola költségvetését a magyar egyház egészítette ki, mert Szlovákiában nem támogattak minket. Majd jött a nyolcosztályos gimnáziumokkal szembeni fellépés. Ez egy jó iskolatípus, ám ott történt a hiba, hogy szlovákiai viszonylatban túl sok ilyen iskolatípus jött létre. 2008-ban szigorították a törvényt, így csak a tanulók öt százaléka mehetett nyolcosztályos gimnáziumba. A gútai gimnáziumunknak így nem engedélyezték minden tanévben az első osztály megnyitását, majd kudarcba fulladtak a mostani Rákóczi Ferenc Alapiskola és az egyházi gimnázium összevonását célzó tárgyalások is. Kilenc év után felálltam az igazgatói székből. Ekkor kerestek magyar középiskolai tanfelügyelőt Nyitra megyében, vállaltam a kihívást.

Milyen volt a tanfelügyelői időszak, miben volt tanulságos?

2009 februárjától lettem tanfelügyelő, ez a mintegy hétéves időszak értékes, hatékony pedagógiai és szakmai érést, tapasztalatszerzést jelentett számomra. Tanfelügyelőként sem szakadtam el a diákoktól, rengeteg kérdőívet készítettem, tanórákat látogattam, a diákokkal való munka így megmaradt, csak most már felülnézetből láttam az oktatásügy problémáit. Hét év után azonban azt éreztem, hogy professzionális deformáció kezd kialakulni bennem, a tanfelügyelői munka nagy része az iskolai menedzsment ellenőrzéséről szólt, illetve az órák értékeléséről. Ha az ember sokáig van ugyanannak a hajónak a másik oldalán, elveszti bizonyos összefüggéseiben a valóságérzetét. Minden ellenőrző munkát végző szakembernek néhány évet tanítania is kellene, hogy újra bele tudja magát élni a tanár helyzetébe. Amikor visszacsöppentem a pedagógiába, láttam, hogy azok a módszerek, amiket egykor használtam, arra nem minden középiskolai osztály diákja vevő. Nagyon jókor jött a felkérés Szokol Dezsőtől, aki igazgatói állást ajánlott fel a maga alapította gútai magán szakiskolában. Kiforrta magát mára a szakiskola, de én azt a célt tűztem ki magam-magunk elé, hogy a pedagógusok fluktuációját, valamint a tanítás egységesítését szeretném megoldani. Más a menedzsmentje egy magániskolának, nem igazán tudtam mindennel azonosulni.


 


 

Újabb nagy váltás küszöbén

Jelentkeztem a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatói pályázatára, szerencsére sokan biztattak. Ezt az iskolát ismertem, a korábbi időszakban három éven át jártam ide diáktoborzás céljából. Vannak itt gimnáziumi évfolyamtársaim, ma már pedagógusok, illetve olyanok, akik régóta ismernek engem. Tudtam, hogy ez az iskola a városnak az alfája és az omegája a magyar oktatást illetően, központi szerepet tölt be ma már regionális iskolaként, mivel tanulóinak harminc százaléka a környékbeli községekből érkezik. Bízom abban, hogy még évtizedekig komoly intézménye lesz a helyi magyarságnak, ehhez szeretnék hozzájárulni a munkámmal, eddigi tapasztalataimmal.

Részt vett azon a tanév végi fórumon, amelyen az érintettek megoldást kerestek az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium jövőjére, esetleg más iskolával való összevonására…

Nem mentem haza jó érzéssel arról a fórumról. Egy dolgot azonban le kell szögeznem, szakmailag és emberileg is ki lettek mondva dolgok azon a találkozón. Végre megkezdődött egyfajta nyílt, őszinte párbeszéd az iskolák megtartása érdekében. Ha másra nem volt jó ez a fórum, csak arra, hogy az érsekújvári magyar közösség elgondolkozzon a közeli-távoli jövőjén, akkor ennek a fórumnak volt értelme. Ha az alapiskoláról és gimnáziumról beszélünk, akkor az a véleményem, hogy a gimnázium megmaradása nélkül nem lesz biztos jövője sem alapiskolának sem az óvodának. Nem szabad, hogy szemben álljunk egymással. El kell jutnunk arra a felismerésre, hogy egy hajón utazunk. Sokan nem tudják, hogy az iskolák összevonása nem az igazgatók, hanem a fenntartók, a város és a megye kompetenciája. Nem rajtam múlik, hogy össze lesz-e vonva az alapiskola a gimnáziummal, vagy sem. A fórumon azt fogalmaztam meg magamban, hogy ezt a témát mindenképpen tovább kell gondolni, és közelíteni az álláspontokat. Az együttműködésnek rengeteg módja létezik, ha a két intézmény tudja egymás munkáját segíteni, akkor közös gondolkodásra, összefogásra van szükség, az óvoda, az alapiskola és a gimnázium részéről.

Milyen állapotban vette át az iskolát? Lehet ezt már most tudni, vagy száz nap múlva lesz időszerű a kérdés?

Augusztus elsején léptem be, igazából az első dolog, ami foglalkoztatott, hogy milyen a perszonális helyzet az intézményben. Más iskolákhoz képest itt egyáltalán nem volt problémás a helyzet, csak egy főállású pedagógust kellett felvenni úgy, hogy már voltak vele előzetes tárgyalások. A végső döntést az új igazgatóra hagyták, ami az előző vezetés részéről teljesen korrekt volt. Két pedagógiai asszisztenst és egy gondnokot, valamint egy konyhai kisegítőt vettünk még fel a tanévkezdés előtt. Perszonálisan és a dokumentációt illetően is jó pozícióban lévő iskolát vettem át. Ezt az évet arra szeretném kihasználni, hogy megismerjem a kollégák szakmai tudását, illetve pedagógiai módszereit. Egy pedagógiai tanácsülésünk és két eligazító értekezletünk volt eddig, úgy érzem, mindenki nagy lendülettel teszi a dolgát. Meglepő volt számomra, hogy amikor augusztus elején munkába álltam, időnként megálltak a szabadságon lévő pedagógusok, rendezkedtek az osztályaikban, készülődtek. Az ilyen emberek a hivatásuknak tekintik a munkájukat, és ez örömmel tölt el. Mindenkiben azt szeretném erősíteni és kiemelni, amiben jó. Elsősorban ismerkedni akarok a pedagógia módszereikkel, nem ellenőrizni és kritizálni őket, ezért is terveztem óralátogatásokat. Van egy jó hospitációs naplóm, amely nem a tanárok munkájára van felépítve, hanem a diákok teljesítményén tudom lemérni a tanárok munkáját. Azt, hogyan fejlesztik a tanórán a saját készségeiket, jártasságaikat. Ez a kompetenciafejlesztő oktatás lényege. Ha ezt magunkévá tesszük és megpróbáljuk, hacsak harminc százalékban is megvalósítani, nagyobb örömmel járnak majd iskolába a tanulók. Lényeges lépésnek tartom, hogy összehangoljuk az alsó és felső tagozaton a szakmai szempontokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?