Ramos beérte a spanyol válogatottsági rekorder Casillast

Sergio Ramos

Sergio Ramos vasárnap 167. alkalommal lépett pályára a spanyol labdarúgó-válogatottban, így beérte a honfitársai között eddig egyedüli rekorder Iker Casillast.

Ramos a kezdőcsapat tagjaként kapott lehetőséget Gijónban, ahol a spanyolok az egyformán duplázó Rodrigo és Paco Alcacer találataival 4-0-ra legyőzték a Feröer-szigeteket az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. A Real Madrid 33 éves védőjét a 84. percben cserélték le, a közönség felállva tapsolta meg.

"Nagyon fontos állomás számomra, hogy beértem a futballtörténelem legjobb kapusát. Nehéz volt, de szerencsére fiatalon bemutatkozhattam a nemzeti csapatban, a szövetség kapitányok bíztak bennem, miközben elkerültek a sérülések" - nyilatkozta Sergio Ramos. Hozzátette: reményei szerint még sok éven át lesz lehetősége a válogatottban szerepelni.

A labdarúgó 2005 márciusában debütált a spanyol válogatottban: a Kína elleni felkészülési összecsapás szünetében Carles Puyol cseréjeként lépett pályára. Ramos a spanyol együttessel 2010-ben világbajnokságot, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnokságot nyert, mindhárom tornán alapembernek számított. A válogatottban 21-szer volt eredményes, a mérlege pedig 125 győzelem, 22 döntetlen és 20 vereség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?