Gyerek vagy bolygó

föld

Az illiberalizmus, avagy a keresztény szabadság eszméjének hívei Budapesten vezető politikusok részvételével demográfiai csúcstalálkozót tartottak.

A téma fókuszba helyezése az új jobboldal válasza is a klímaváltozás alapvetően zöld-baloldali, liberális szempontokból uralt megközelítésére. 

Esztelen zöld gondolat, hogy a bolygó jobban jár, ha kevesebb gyerek születik. A teremtés rendje alapján az ökoszisztémának az ember nem ellenfele, hanem része.

(Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesti Demográfiai Csúcson) 

A magyar kormányfő, mint a nemzetközi radikális (nevezzük így: új) jobboldal egyik frontembere szokás szerint vállalta a konfliktust kijelentéseivel. Orbán azt üzeni merész megfogalmazásaival, hogy – Mark Twaint idézve – a szent tehenekből lesz a legjobb hamburger. A magyar vezető nekimegy uralkodó nézeteknek, hogy kiküzdje Európában a konzervatív-keresztény megközelítés érvényességét is az úgynevezett haladókkal, a progresszív szemlélettel szemben. Szándéka nem hiábavaló, nem meghaladott, bármily divatos a progresszió részéről minden régi érték, hagyományos státus, életstílus kigúnyolása, érvénytelenítése egyszerűen úgy érvelve, hogy minden változik, és a lényeg a „fejlődés”. Csakhogy az ember természetéhez (egyelőre?) ősi módon hozzátartoznak bizonyos érzések, ösztönök, így például az utód nevelésének vágya, a kiteljesedés a gyerekekben, a családi kötelék vállalása. Így igen sokan életidegennek tartják az új hullám merészségét, mely szerint a nyugati jólét gyerekvállalása tönkreteszi a bolygót. (Miközben a demográfiai trendek már jelzik a Föld népességszámának majdani csúcsát és a csökkenést.) 

A demográfiai változás sajnos nem annyira fontos téma mostanában, mint a klímaváltozás. De a V4-es tagállamok meg tudják mutatni, hogy jó ebben a térségben élni.

(Andrej Babiš cseh kormányfő demográfiai előadása) 

Akik viszolyognak e tételtől, azok a klímaváltozás elleni védekezést nem óvszerrel kezdenék, hanem a fogyasztó társadalom önzésének közösségi kontrolljával: vagyis nem gyerek vagy bolygó, inkább fogyasztás vagy lassítás a hamleti kérdésük. A cseh miniszterelnök e tekintetben ideológiai szövetségese Orbán Viktornak. Ez a politika bevándorlás nélkül próbálna javítani demográfiai mutatókat, a közép-európai lakosság korfáját, a változékony sokszínűség liberális szépségével szemben a kultúrák, nemzetek megmaradásának vonzerejét hirdetve.

A családtámogatási rendszer eredményességében akkor érhető el a fordulópont, ha a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket.

(Orbán Viktor a népesedési konferencián)

Nem könnyű ügy ez, hiszen a progresszió eleve vitaelőnyben van, mert mindig az újdonság varázsát, a haladás megkérdőjelezhetetlen győzelmét hirdeti, s ezzel az érveléssel szemben nehéz múltat és ragaszkodást vonzóan védelmezni. Pedig, lám, a bolygót sem a fogyasztás csökkentésével, csak a fogyasztás átalakításával óhajtják megmenteni. A vitákban, ahogy a sportban, a kezdeményező a nyerő.

Az illiberalizmus eszménye a szabadság hiányát jelenti, ugyanis új határokat épít fel.

(Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke csütörtöki meghallgatásán)

Az európai progresszív baloldal vezetőjének szavai mutatják a harcmodor lényegét, a szavak és meghatározások csatájában a fogalmazás erejét: ósdiság, határok, korlátok, a világ természetes fejlődésével való reménytelen, diktatórikus szembenállás az új jobboldal kijelölt pozíciója, míg onnan nézve meg az emberi természet megerőszakolása, utópikus ideológiák erőltetése a baloldal alkalmatlansága. 

Ugyanaz a keleti-európaiak története és kultúrája, mint a nyugat-európaiaké, de nincs bűntudatuk, és nem érzik magukat felelősnek a világ minden bajáért.

(Chantal Delsol francia filozófus)

Eltérő társadalmi és történelmi tapasztalatok csapnak össze modern korunk elkeseredett nagy vitáiban, melyekből a hisztérikus drámaiságra való hajlam gyakran kiöli a józan észt, a türelmet és a tiszteletet – az Idővel, a Gyerekekkel és a Bolygóval szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?