A tervezettnél kevesebb élelmiszer áfája csökkenhet

Pozsony |

Az eredetileg tervezettnél kevesebb élelmiszer áfája csökkenthet 10 százalékra, elsősorban a gyümölcsöké és a zöldségeké – közölte Eva Antošová SNS-képviselő a parlament földművelési bizottságának szerdai ülésén.

A törvénytervezetet Eva Antošová, Pavol Paška, Štefan Zelník, Juraj Soboňa és Stanislav Kmec SNS-képviselő dolgozta ki, a bizottság második olvasatba utalta.

„Első olvasatban valamennyi élelmiszer áfájának 10 százalékra csökkentését terjesztettük elő, kivéve az édességeket és üdítőket”

– mondta Antošová. Hozzátette, a koalíciós tárgyalásokon megegyeztek, hogy a költségvetési hatások miatt módosítják a javaslatot, vagyis az csak mintegy 100 millió eurós bevételkiesést jelent majd az államnak. Az SNS a következő parlamenti ciklusban vissza akar térni a témához és Antošová szerint ismét előterjeszti az összes élelmiszerfajta áfájának csökkentését.

Antošová azt is hangsúlyozta, az árak csökkenése mellett javaslatuk a hazai termelőket is támogatja.

„A déli gyümölcsöket nem tudtuk kivenni az áfacsökkentési javaslatból, mivel a törvény a vámtarifákból indul ki, ott pedig nem szerepel megkülönböztetés, csak gyümölcs és zöldség szerepel a jogszabályban. Ezért a citrusféléket is bele kellett vennünk a törvényjavaslatba, de azok is egészségesek”

– szögezte le Antošová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?