Fortuna Liga: jöhet a VAR, egykori bundázó fog előadni a meccsek manipulálásáról

Vittek
Pozsony |

Ha minden a tervek szerint alakul, egy év múlva ilyenkor a labdarúgó Fortuna Liga mérkőzésein már a videóbíró is segíteni fogja a játékvezetők munkáját.

Ivan Kozák, a Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, egyelőre csak a tévében élőben közvetített találkozókon számolnak a VAR kihasználásával a 2020/2012-es szezontól.

„Jelenleg a szimulátorok vásárlására kiírt közbeszerzési eljárás kiértékelése zajlik. Ha ezeket megkapjuk, Szencen, a nemzeti edzőközpontban lesznek installálva. Ezután tanfolyamok következnek, ahol szakemberektől sajátítjuk el a rendszer használatát. Nem akarunk semmit elsietni, ez nem verseny, sokkal inkább egy hibátlanul müködő VAR-t szeretnénk bevetni – mondta Kozák, hozzátéve, hogy minden stadionban meglesz a szükséges technikai háttér. – Azonban a rendszer anyagilag is megterhelő, emberigényes, ezért a tévés közvetítések technikai hátterét akarjuk kihasználni. Így az is egy alternatíva, hogy a több közvetítés, és így a több VAR-os meccs érdekében három napra húzunk szét egy-egy Fortuna ligás fordulót, hogy minél kevesebb klub érezze magát megrövidítve videóbíró nélkül.”

Az egykori középhátvéd magánvéleménye szerint a jelenlegi, akár millimétereket is vizsgáló gyakorlat túlzás, szerinte az eredeti célt, a nagy tévedések – méteres lesek, sportszerűtlenségek – kiszűrésése kellene korlátozni a VAR használatát. Róbert Vittek, a Fortuna Liga újonnan kinevezett nagykövete pedig a „kétpercenkénti játékmegszakítások” miatt emelt kifogást.

Azt azonban Michal Mertinyákkal, az ÚLK ügyvezető igazgatójával közösen leszögezték, a Fortuna Liga a mostanáig eltelt hét fordulóban is bizonyította a növekvő nézőszámmal a stadionokban és a tévé képernyője előtt is, hogy komoly potenciállal bír a piacon. „A Foci a városban projektbe 8000-en kapcsolódtak be, a két győztest – a felnőtteknél az Atletico Trnava, a gyerekeknél a Slovan – Stano Lobotka látja vendégül az egyik spanyol bajnokin” – újságolta Mertinyák.

Folytatódik a Fortuna Liga-fair játék kampány is. A klubokban tanfolyamokat fognak tartani a meccsek illegális befolyásolásáról, amit végső soron minden regisztrált játékosnak abszolválnia kell. Az előadásokon jelen lesz Ivan Hodúr is, aki saját tapasztalatairól fog beszélni: a DAC korábbi játékosa több meccset is manipulált, amiért 25 éves eltiltást és pénzbüntetést kapott a szlovák szövetség fegyelmi bizottságától, a bíróság pedig szintén pénzbüntetésre és három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte 2015-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?