Több száz hongkongi egyetemi hallgató és iskolás bojkottálta a tanítást

Hongkong |

Hongkongi egyetemi hallgatók és iskolások százai bojkottálták a tanítást hétfőn, a tanév első napján, csatlakozva a hónapok óta tartó ellenzéki tüntetésekhez – közölte a helyi média.

A bojkottot azt követően hirdették meg, hogy a hét végén minden korábbinál erőszakosabb tiltakozások voltak a különleges státuszú kínai városban. A tiltakozók barikádokat emeltek és gyújtottak fel, gyújtópalackokkal dobálták a rendőröket, akik vízágyúkkal, könnygázzal és gumibotos ütlegelésekkel válaszoltak. A hatóságok 159 aktivistát vettek őrizetbe a hét végi utcai rendbontásokkal összefüggésben. Tiltott gyülekezéssel, tiltott fegyverviseléssel, és a rend őrei elleni támadással vádolják őket. 

A rendőrség hétfőn ellenőrzése alá vonta a metrót, ahol a legerőszakosabbak voltak az előző napi tiltakozások.

Hétfőn diákok százai gyűltek össze tiltakozni a város legnagyobb oktatási intézményénél, a hongkongi Kínai Egyetemnél, és sokan azok közül, akik nem csatlakoztak a bojkotthoz, fekete karszalaggal jelentek meg az órákon, hogy kifejezzék szolidaritásukat a távolmaradó hallgatókkal. Az internetes közösségi fórumokra feltett fényképeken azt lehetett látni, hogy a középiskolák előtt is tömött sorokban állnak a tiltakozó diákok. Sok általános iskola amúgy is zárva maradt tájfunveszély miatt.

A diákok öt követelést fogalmaztak meg, a többi között szorgalmazzák a kiadatási törvény végleges visszavonását, az összes tüntető szabadon engedését, és azt is, hogy független testület vizsgálja ki a rendőri túlkapásokat.

Matthew Cheung, a hongkongi kormányzat vezető titkára újságíróknak azt mondta, hogy az iskola nem lehet helye a tiltakozásoknak. 

A tüntetők általános sztrájkra szólították fel a lakosságot, de az emberek jó része láthatóan visszatért a megszokott hétköznapi élethez, a boltok nyitva voltak, a vonatok közlekedtek, tisztviselők igyekeztek a munkahelyükre.

A különleges közigazgatási státuszt élvező Hongkongban több mint három hónapja tüntetnek, eredetileg az azóta már felfüggesztett, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet miatt. A több alkalommal milliós tömeget vonzó megmozdulások fokozatosan egyre inkább a Peking által támogatott hongkongi kormányzat ellen fordultak. A demonstrálók a törvénytervezet végleges visszavonásán kívül immár Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását követelik, valamint egy független bizottság létrehozását, amelynek a rendőrök tüntetőkkel szembeni akcióinak kivizsgálása lenne a feladata.

A mintegy 7 millió lakosú város 1997-ben tért vissza kínai fennhatóság alá a brit gyarmati irányítás alól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?