660 ezer tanuló kezdte meg az új tanévet, köztük 58 100 kiselsős

gyerekek
Pozsony |

660 ezer diák kezdte meg ma az új tanévet az alap- és középiskolákban, a kiselsősök száma 58 100.

Az alapiskoláknak 458 ezer tanulójuk lesz, a középiskoláknak majdnem 202 ezer. Összesen 1910 alapiskola nyitja meg a kapuit, továbbá 441 szakközépiskola, 236 gimnázium és 17 konzervatórium.

Zuzana Čaputová egy pozsonyligetfalui (Petržalka) alapiskolában nyitotta meg a tanévet, Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő Dunahidason (Moste pri Bratislave) Martina Lubyová (SNS-jelölt) pedig egy pozsonyhidegkúti (Dúbravka) iskolában.

A most kezdődő tanévtől az alapiskolák dönthetik el, hogy 3. osztálytól melyik nyelvet kezdik első idegen nyelvként tanítani a gyerekeknek. Az angol nyelv a 7–9. osztályban lesz kötelező második idegen nyelvként azoknak a diákoknak, akik nem azt tanulták a 3. osztálytól – tájékoztatta a TASR-t az oktatási minisztérium.

Eddig az angol a 3. osztálytól kötelező volt minden diák számára, mostantól a németet, a franciát és az oroszt is választhatják első idegen nyelvnek, ha az iskola meg tudja oldani az oktatását. Ha az iskola így dönt, a diák a 7. évfolyamtól fog angol nyelvet tanulni második idegen nyelvként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?