FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Felszámolt temetők VIII. / Szarajevó, Veliki park

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN

Amikor először jártam a városban, és késő este, túl a régi ottomán városmagon, a čaršiján, túl a liliputi bécsi stílusú régi belvároson, végig a Marsal Tito utcán, a háború után újjáépített egykori Sarajka, ma BBI bevásárlóközponttal szemben, ott találtam a város legforgalmasabb kereszteződései között a nagy parkot. 

Ekkor már nem kerülgettem a flaszterben nyíló szarajevói rózsákat, csak egykedvűen és fáradtan trappoltam át ott, ahol anno emberek vére folyt. Míg a cigim szívtam, a hársak lombja alatt megláttm a fehér török sírköveket. Ma park, egykor temető. Közben fiatalok nevetgélve haladtak a megálló vagy a város felé, egy srác poénból odaszólt, mert látta, hogy a park szemetesébe hajítom a csikkem: Eto jarane, to t’ je civ’lizacija! Abban a pillanatban tudtam, hogy egyszer itt fogok élni. 

Igaz, az csak később derült ki, hogy egy darabig, de pusztán csak néhány év múlva. Akkor majd minden nap itt haladok el, az egykori temető mellet. Mindenhol temetők vannak, mondtam egy szarajevói napon Jesenkónak egy teázóban, mielőtt Párizsba indultam volna. Csak kezdj el ásni a talpad alatt, még Ádámot és Évát is megtalálod. Mondta nevetve. Hatéves unokahúgát szólongatta, aki erre visszasétált hozzánk a teraszra. Úgy érted, Ademet és Havát, nemde, cukkoltam kicsit. Halottakon taposunk már azóta, vonta meg vállát, majd ölbe kapta a gyereket. 

Már a régi útleírók megállapították, hogy Szarajevóban a halottak és elevenek világa nincs lehatárolva, minduntalan elválaszthatatlanul összekeveredik. Persze, ők csak a muszlim temetőket látták, ma azonban a sírkövek mellett ott a rózsák, az emléktáblák, s ki tudja, hogy a múltból hány halál maradt jelöletlen. Az egyetlen muszlim temető, amelyet, ha csak részlegesen is, az urbanizáció, az infrastruktúra, az úthálózat igényeinek engedve felszámoltak. A Mali és a Veliki park, majd Ali pasa dzsámija mellett máig látható ez a parkká alakított temető. A nisánok tanúsága szerint talán a legrégebbi a városban, még az oszmán idők kezdeteiről. És az egyik legújabb is, már ami az utóbbi háborút illeti.

A nisánok kopott arab feliratait nem tudom megfejteni. Csak azokat a bosnyák feliratokat tudom elolvasni a Veliki parkban, amelyek az új nisánokon vannak. Egy apró csoportjuk puszpánggal és kerítéssel elhatárolva áll. Hősöknek tartják őket is, akár az első nisánok alatt nyugvókat, akik a vidék ottomán bevételekor estek el. S akik hősök az egyik oldalon, háborús bűnösök a másikon. A kilenc új kő alatt nyugvó rendőrt 1993 októberében ölték meg az Akcija Trebević-ben, amelynek célja az volt, hogy a körülzárt védő, önszerveződésű Armija RBiH a saját háborús bűnöseivel leszámoljon. Pontosabban Mušan Topalović Caco, a 10. hegyi brigád parancsnokának a kézre kerítése volt a cél. Caco egykori rockzenész és gengszter ekkoriban szívesen vezényelte ki a városlakókat a Trebević egyik lejtőjéhez árkot ásni. A találomra összefogdosott civilek – szerbek, de horvátok, sőt, bosnyákok is – aztán Kazani sekély szakadékában lelték halálukat – tulajdonukat pedig szétrabolták az illetékesek. Emlékjel nincs. Sírok, ahová lépsz. 
Cacot sokan ma is városvédő hősnek tartják, újratemetésén az áldozatok nagy temetőjében Kovačiban (egykor szintén a város egyik legrégebbi temetője) tízezren vettek részt. Idén májusban a parkot a prijedori mészárlások áldozatainak szimbolikus sírjai borították el, táblácskák névvel, képpel, évszámokkal. Itt van a parkban, épp a BBI Centarral szemben Mensud Kečo szobra is, egy embernagyságú alak kiált kezét a szája elé emelve. A turisták gyakran silabizálják a bosnyák–angol nyelvű feliratot mellette, de azt hiszem, ez legalább annyira érthetetlen marad, mint a nisánok arab feliratai. A szobor a nevét is a kiáltásról kapta (Nermine, dođi), Ramo Osmanovićot ábrázolja, az apát, aki fiát, Nermint hívja a völgybe a szerb szeparatista katonákhoz, bizonygatva, hogy nem fogják őt bántani. A szarajevói napokban a háborús dokufilmek között gyakran megnéztem ezt a videót – fent van a youtube-on. A propagandavideón, amelyet a nyugati médiák megnyugtatására készítettek a srebrenicai mészárlás előestéjén, világosan látszik Ramo arcán a halálfélelem. És a hazugság is, amelybe belealázták. Maradványait 2008-ban azonosították, az egyik srebrenciai tömegsírból kerültek elő. Szoboralakja mögött sírgödör tátong. 

A szobor mellett, a Titova sarkán a jugó érában legendás Parkuša kávézó teraszán emberek üldögélnek. A park tele van nyári elevenséggel, az emberek kutyát és társukat sétáltatják, egy kőturbánra galamb telepszik, a gyerekek a parkban játszanak, aki bújt, aki nem, ki a hárs törzse mögé, ki a sírkövek mögé. A hársak árnyékéban megbúvó, domboldalra futó erodált turbános kövek között áll azoknak a gyerekeknek az üveg emlékműve, akik a háborúban vesztették életüket. Éhínség, golyózápor, gránátrepesz, egyre megy. Az üvegalakzat alatt nem működő szökőkút, melynek medrét az üvegbe mélyesztett gyereklábnyomok terítik be. Minden május 9-én megemlékeznek a kis áldozatokról, ekkor virágcsokrok és koszorúk borítják be. A kamerák tekintetét gondosan kerülve oldalogtam tovább tavaly, míg a megemlékezés zajlott. Az emlékműtől jobbra egy embernél is magasabb turbános nisán áll peckesen, balra pedig elforgatható fémhengereken az áldozatok neve. Több mellett megtalálom a születési évem. Talpam alatt szüleim, Adem és Hava. Élhettem volna mondjuk hat évet, ha felkerül ide a nevem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?