Rimaszécsen zajlott az országos tanévnyitó

országos tanévnyitó
Rimaszécs |

A szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségének idén a Rimaszombat járásbeli Rimaszécs adott otthont. Az ünnepség során már hagyományosan a leendő elsősöket és a pályakezdő pedagógusokat köszöntötték. Köznevelési díjban részesült tizennégy olyan pedagógus, akik idén már nyugdíjba vonultak.

 

Zsúfolásig megtelt szombat délelőtt a gömöri település Szent Pál megtérése plébániatemplom. A szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségének idén három fő mozzanata volt. Már hagyományosan a helyi és környékbeli kiselsősök bevonulásával, bemutatkozásával indult a tanévnyitó. Egy rövid műsort követően a történelmi egyházak képviselőinek áldása következett.

„Ma több ezer diáknak és pedagógusnak elkezdődik, illetve folytatódik valami. Egy út az, amin egyesek szorongva, izgatottan indulnak el, mások magabiztosan, bátran lépegetnek tovább. Útközben rengeteg minden történik: ismeretszerzés, tapasztalás, felfedezés, megmérettetés, siker, kudarc, élmények megélése, önmagunk megismerése. Napról napra önállósodva megtanuljuk, hogy tetteinknek következményei vannak, felelősek vagyunk magunkért és másokért is, időnként örömkönnyeket hullatunk, máskor a bánat könnyei erednek el, de tudnunk kell, hogy sohasem vagyunk egyedül. Ezen az úton ugyanis egy csapat indul el, amelyiknek minden egyes tagja egyformán fontos, és ezt mindegyikük meg is fogja tapasztalni”- így Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke kezdte köszöntőjét. A szövetség elnöke arról is beszélt, hogy a 21. század iskolája mennyire különbözik a korábbiaktól, az óriási technológiai fejlődés nemcsak a mindennapi életünket változtatta és változtatja meg alapjaiban, hanem jelentősen befolyásolja azt is, hogyan tanulunk, hogyan tanítunk. „Mindez új kihívásokat támaszt az iskolákkal és az oktatókkal szemben. A tanító többé már nem a tudás kizárólagos birtokosa, viszont meg kell küzdenie a diákok részéről jelentkező új igényekkel, amelyek már nem kivitelezhetők a hagyományos módszerekkel. Az elmondottakat csak tetézik a szülők jogos elvárásai és a társadalom követelményei is. Pedagógusképzőink is gyökeres reformokra szorulnak, hogy mindezekre pedagógusainkat felkészítsék” - mondta Fekete Irén.

Galéria

A tanévnyitón  több évtizedes pedagógiai munkájuk elismeréseként köznevelési díjban részesült 14 olyan, az idei tanévtől nyugdíjba vonuló pedagógus, akiket a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Pedagógus Szolgálati  Emlékéremre jelöltek munkahelyük és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége javaslata alapján.   

A tanévnyitón tizenhárom olyan pályakezdő pedagógust is köszöntöttek, akik idén első ízben állhatnak a katedrára. A pályakezdőknek szánt „Útravalót” idén 45 év tapasztalatával Ziman Ágota, nyugalmazott tanár, iskolaigazgató tolmácsolta. Állítja, a pedagógusi pálya nem szakma, hanem hivatás. Hivatás, mely örömmel, feladattal, nehézséggel és kihívással van teli. „Mi a feladatod? Tudást, ismereteket, emberséget, magyarságot kell átadnod sok kis emberpalántának. Meg kell találnod a tehetséget minden kisgyermekben, azt ápolnod, gondoznod kell, hogy a hétköznapokon túl a versenyeken, vetélkedőkön is tudják ezt majd használni. Fel kell ismerned, kiben mi rejlik. Lesznek olyan tanítványaid, akik csak sok-sok áldozatos munkáddal tudják elérni a tudás egy-egy lépcsőfokát. Segítsd, mentoráld, próbáld őket felzárkóztatni, még ha ez nagyon kis lépésekkel halad, akkor is. Taníts, nevelj, add át nemzetünk értékeit, hűséget az anyanyelvünkhöz, szeretetet a szülőföld iránt. S mindezt hogy tudod elérni? Példával. Mutass utat! Te a nap 24 órájában tanító vagy, aki elől jár, és utat mutat tisztességből, emberségből. Ne feledd, tanító vagy, a jövő rajtad áll” - ezzel az üzenettel indította útjukra a pályakezdő pedagógusokat Ziman Ágota.  

A tanévnyitó hagyományosan a magyar iskoláknak szánt üzenettel zárult, melyet idén Bodon Sándor, a rimaszécsi Speciális Alapiskola igazgatója fogalmazott meg.

Érdekes

Üzenet a magyar iskolákba

"Minden kezdetnek varázsa van" - irja Rainer Maria Rilke német költő. A varázst az új tanév kezdetén a gyermekek jelentik. Tanévet kezdeni ünnep, emelkedettség, megtiszteltetés. Megtiszteltetés, mert ránk bízatik a jövő. Magyar családok, magyar szülők bízzák ránk a legnagyobb kincsüket: lányukat, fiukat, unokájukat. Ez bizalom nélkül nem megy. Bízni kell a tanárban, s a tanárnak is bíznia kell a diákban, a nevelés ugyanis nem egyenlő a szolgáltatással, hanem a család és az iskola közös felelőssége.

Rendkívül nehéz, ám nagyon felemelő hivatást választottunk. Arra tettük fel az életünket, hogy a világra csodálkozó gyermeki érdeklődésre, nem lankadó szeretettel, pontos válaszokat adjunk, az ifjúság tudásszomját kielégítsük, gondolatvilágukat a tudomány ismereteivel töltsük meg, szemléletüket az európai, keresztény és magyar hagyományok, kultúra irányába segítsük.

Tanítani megterhelő öröm. Nevelni nehéz, ha foglalkozásnak tekintjük. A gyermekek, akiket ránk bíztak, a mi jövőnket jelentik. Ők a jövő magyarsága, közülük kerülnek ki a jövő munkásemberei, kimagasló tudósai, művészei, mesterei, az odaadó családanyák és családapák, az idősödő szüleikről gondoskodó gyermekek.

Nekünk, a magyar tanítási nyelvű nemzetiségi iskolák pedagógusainak, tudatosítani kell, hogy a siker érdekében többet és magasabb szinten kell teljesíteni, hogy a szülők iskoláink iránti bizalma ne inogjon meg. Törekedjünk tehát a minőségi oktatásra és nevelésre, hiszen a többségi nemzettel való versenyben is helyt kell állnunk.

Kiemelten fontos, hogy a felnövekvő generáció saját anyanyelvén tanuljon, és büszkén vállalja magyarságát, mert a jövőnk záloga a szülőföldjén boldogulni tudó magyar fiatalság.

A legkisebbek, a magyar óvodákban, majd később magyar iskolákban és gimnáziumokban tapasztalják meg, hogy mi az emberi közösség, és ennek nyelve természetes módon a magyar anyanyelv. Minden nap tenni kell magyarságunkért.

A magyar iskolába beiratás az első lépés ahhoz, hogy legalább részben megállítsuk a magyarság fogyatkozását. Vallom, hogy azt, amit az őseinktől örököltünk, az utódainknak tovább kell adni. Hálás vagyok minden magyar pedagógus kollégámnak, aki a jövő generációinak nevelése mellett a magyarság ügyét, a nemzeti hagyományok átadását is felvállalja.

Üzenjük a szlovákiai magyar iskolákba, hogy a magyarságunk megmaradásának biztosítéka a magas színvonalú anyanyelvi oktatás.

Kívánom, hogy a 2019/2020-as tanév legyen sikeres, hozzon megelégedettséget a szülőknek, pedagógusoknak, diákoknak egyaránt. Az új tanévben is dolgozzunk együtt a közös célokért, közös akarattal, hiszen csak összefogással őrizhető meg a magyar nyelvű oktatás. Ehhez kívánok jó egészséget, kitartást és nem lankadó munkakedvet.

Szent-Györgyi Albert mondta, hogy „olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”. Ezzel a zárógondolattal köszönöm meg megtisztelő figyelmüket.

 

Rimaszécs, 2019. augusztus 31.                  Bodon Sándor igazgató

                                                                     Speciális Alapiskola, Rimaszécs

Az országos tanévnyitón Lőrinczi Zoltán, a Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár és Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Felvidékért felelős főosztályvezetője is köszöntötte az egybegyűlteket. A tanévnyitón közreműködött Sósik Szilárd, a helyi alapiskola pedagógusa, karnagy vezette rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus, illetve Fűzér Henrietta, a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola pedagógusa, és ifj. Stubendek Gábor, rimaszécsi kántor.

 

Érdekes

A Pedagógus Szolgálati Emlékérem díjazottai:

1. BEKE JUDIT
A dunaszerdahelyi szakközépiskola német nyelv szakos tanára

2. CSIBA MÁRIA
A fodrász tanulók gyakorlati szakoktató tanára a dunaszerdahelyi szakközépiskolából

3. FIĽO ZSUZSANNA
A feledi Szombathy Viktor Alapiskola magyar nyelv és irodalom - képzőművészeti nevelés szakos tanára

4. HANÁK ILDIKÓ
Magyar nyelv és irodalom szakos tanár a dunaszerdahelyi szakközépiskolából

5. ILLÉNYI ÉVA
Történelem szakos tanár a dunaszerdahelyi szakközépiskolából

6. KALÁCSKA ERZSÉBET
Az ógyallai Építőipari Szakközépiskola matematika - ábrázoló geometria szakos tanára

7. KAMOCSAI MÁRIA
A dunaszerdahelyi szakközépiskola tanára, a fodrász tanulók elméleti szakoktatója

8. KÓNYA ILONA
Magyar nyelv és irodalom - szlovák nyelv és irodalom szakos pedagógus a dunaszerdahelyi szakközépiskolából

9. KOVÁCS MÁRIA
Az egyházgellei Alapiskola matematika – kémia szakos pedagógusa

10. MARCZIBÁL IBOLYA
A nádszegi Alapiskola és Óvoda földrajz - matematika tanára

11.MERVA MÁRTA
A dunaszerdahelyi szakközépiskola matematika tanára

12.MOLNÁR ILONA
A dunaszerdahelyi szakközépiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára, az intézmény egykori igazgatója

13.TÓTH MÁRIA
Az ekecsi Arany János Alapiskola magyar nyelv és irodalom - szlovák nyelv és irodalom szakos tanára, igazgatója, majd igazgatóhelyettese

14.ZIMAN ÁGOTA
A feledi Szombathy Viktor Alapiskola matematika tanára, az intézmény volt igazgatója­

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?