Orbán hat évet tévedett

fradi

Ha van nemzeti intézmény a magyar sportban, az a Ferencváros, a Kárpát-medence legnépszerűbb klubja. A Fradi és a politika kapcsolata régi keletű. A klub veszélyesen vonzó a politika számára.

Bár a labdarúgó Bajnokok Ligája túl nagy falatnak bizonyult a Dinamo Zágrábbal szemben, a Fradi 15 év után európai kupa csoportkörébe jutott: egy litván kiscsapat kiverésével ott van a második számú sorozat, az Európa Liga főtábláján. A sorsolás is megvolt tegnap, a zöld-fehérek ellenfelei a kontinentális porondon a CSZKA Moszkva, az Espanyol és a már legyőzött bolgár Ludogorec.

Hetedik-nyolcadik éve beszélünk arról, hogy nekünk itt a helyünk, szeretnénk megmutatni magunkat Európában, és ez most bekövetkezett.

(Kubatov Gábor fideszes politikus, az FTC elnöke)

Tavaly a Videotonból előbb MOL-Vidire, majd idén már MOL Fehérvár FC-re át- és továbbkeresztelt másik magyar kirakatcsapatnak sikerült az Európa Liga-főtábla, ahonnan úgy esett ki, hogy bravúrokat is hozva nem kellett szégyenkeznie. A fehérváriaknak az volt a második, csoportkört hozó EL-kirándulása, a Fradinak is ez lesz, hiszen 2004-ben, még bőven a kétharmados jobboldali kormányzás előtt sikerült a jogelőd UEFA-kupa főtáblájára kerülnie, akkor még komoly politikai érdeklődés és támogatás nélkül.

Azóta a magyar labdarúgók elfogytak a keretből, egyértelműen a légiósok dominálnak, ők húzzák a csapatot: nemzetközi brigád lett a Fradiból. Ez a trend jó ideje Európában, szinte mindenhol, csak a mértékek térnek el: például a litvánok elleni továbbjutáskor a magyar bajnok kezdőcsapatában négy hazai játékos volt, a Suduva kezdőjében pedig csak három litván. A többiek java mindkét oldalon délszláv légiós. A kivételt nálunk a régióban éppen a délszláv klubok jelentik, miután azok üzleti stratégiája a játékoskereskedelmen alapul, ott beteszik a csapatokba a fiatal saját nevelést, hogy minél hamarabb jelentős haszonnal eladják külföldre.

Fradika kell, Fradika nélkül nincsen magyar futball. Hiszek abban, hogy a Fradi másfél-két éven belül ismét egy nemzetközileg is jegyzett, komoly nagy klub lehet majd.

(Orbán Viktor miniszterelnök, 2011)

Mint látjuk, a politikai akarat teremtő erejében makacsul hívő Orbán Viktor a Fradi esetében minimum hat évet tévedett. A romokban heverő klubba 8-9 éve pumpálja a pénzt a magyar állam és az együttműködő nagyvállalkozások annak érdekében, hogy nemzetközi szinten is jegyzett előrelépés jöjjön. A befektetett összeg nyilvánvalóan politikai célokat is szolgál a sportsikerek áhítása közben, hiszen a Fidesz felfogásában a sport – kiemelten is a magyar futball régi fényének pislákoló új jelei – közösségépítő erővel, jelentőséggel bír, a szurkolói érzések identitásképző tényezők a közéletben is, nemzeti büszkeség hordozói; s mint ilyenek, a részletek már nem is annyira lényegesek, a fontos a kitartás, kudarcok után is újabb támogatások biztosítása. A módszer ellenzői ebben az esetben azt kifogásolják, hogy összevásárolt focizsoldosok kisebb sikereire nem épülhet nemzeti büszkeség, ahhoz ugyanis saját nevelésű magyar fiatalok kellenének a reflektorfénybe, de ők alig vannak. 

Így kéri számon a magyar fociban ellenzéki liberális a nemzeti jelleget, s így huny szemet a multikulturális játékoskeretek felett hatalmon az illiberális.

Arra nagy összegben fogadhatunk, hogy a futball kezét az Orbán Viktor ideái szerinti magyar állam el nem engedi, mert ez a felfogás a sport minden területén sikereket akar látni: magyar sporthatalmat, a labdarúgásban is. És ez a szemlélet látja, mekkora mára a szakadék a nyugati topligák anyagi lehetőségei és a közép-európai focirégió között, ahogyan azt is látja, mennyivel beágyazottabb, erősebb, nagyobb, szerteágazóbb a délszláv futballgazdaság a magyarnál. Ráadásul az uralkodó magyar politika egyszerre vágyik a labdajátékokban nemzeti válogatott sikerekre, Eb- és vb-részvételre meg a vezető hazai klubcsapatok eredményeire. Marad hát az állami finanszírozás a piaci játék helyett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?