Simon még tárgyalna az MKP-val

Simon Zsolt
Pozsony |

A Magyar Fórum (MF) még tárgyalni akar az együttműködésről a Magyar Közösség Pártjával (MKP). Emellett el tudja képzelni az együttműködést a Progresszív Szlovákiával is, amely a napokban magyar platformot alapított.

Ezt Simon Zsolt, az MF elnöke erősítette meg a TASR hírügynökségnek, hangsúlyozva: biztosítani akarja a magyar kisebbség parlamenti képviseletét a jövő évi választások után is. Az MKP nyitott a tárgyalásra, de kész egyedül is indulni a választásokon.

„Örülök, hogy vannak olyan szlovák pártok, amelyek a szlovákiai magyarok problémáit legalább olyan fontosnak tekintik, mint a szlovákokét” – jelentette ki Simon a PS magyar platformjára utalva. Bár a pártelnök el tudná képzelni velük is az együttműködést, bevallása szerint egyelőre nem tárgyaltak.

 Az MKP egyedül is kész indulni a választásokon, de nem zárja ki egy közös lista lehetőségét sem. Ezt Králik Róbert, a párt sajtótitkára közölte. Bugár Béla pártjával, a Most-Híddal nem sikerült megegyezni.

Az MKP nem zárta ki, hogy tárgyalni fog Igor Matovičcsal, az OĽaNO mozgalom vezetőjével, aki korábban együttműködésre szólította fel a kisebbségi pártokat is. Menyhárt József pártja nem zárkózik el a Magyar Fórum elől sem, az esetleges megegyezés a feltételektől függ. Konkrét ajánlatot egyelőre nem kaptak sem Matovičtól, sem Simontól.

Az MKP legitim lépésnek nevezte a PS magyar platformjának létrehozását, és nem zárta ki a tárgyalásokat velük sem. 

A magyar pártok a nyár folyamán kezdtek el tárgyalni a parlamenti választások előtti esetleges együttműködésről. A Híd kormánypárt támogatottsága a parlamenti küszöb körül mozog, az MKP-t a felmérések régóta 5 százalék alá mérik. Az MF és az MKDA-MKDSZ támogatottságát a közvélemény-kutatások eredményei között rendszerint nem tüntetik fel. Abban mindegyik párt egyetért, hogy biztosítani kell a magyarok parlamenti képviseletét. Tényleges egyezség eddig csak a Most-Híd és az MKDA-MKDSZ pártok között született.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?