Padbavaló

Szeptember közeledtével egyre csak hevül az iskolások olvasmányaival kapcsolatos parttalan eszmecsere (sőt: vita!). Arról úgysem lesz soha teljes egyetértés, hogy pontosan minek is kell szerepelnie a tantervben meg az olvasmányjegyzékben, még szerencse, hogy a szabadon választásba is bele-beleszólnának. Pláne, ha kötelezőt váltanánk ki vele. Belebocsátkozni ebbe most semmiképp nem fogunk, csak halkan jelezzük, hogy az se rossz ám, ha a bármit olvassa a fiatal, az meg már nem az ő felelőssége, ha a nagyok nem tudnak hozzászólni, ismereteik hiányában. Az a kérdés pedig még messzebbre vinne, hogy elképzelhető-e egy olyan világ vagy szituáció, amelyben megengedhető a pad alatt olvasás, ha már annyira magával ragadó az a bizonyos könyv.

A szülőnek, ahogy elvileg a jó tanárnak is, az újraolvasásra ad indokot az iskolakezdés, otthon akár közös programként is, és hogy konkrétumot is ajánljunk: emeljük le a polcról ez idő tájt Janikovszky Évától a Már iskolás vagyok című kötetet. A kisebbeknek ráhangolódásként, kedvcsinálóként, a nagyobbaknak nosztalgiaként, időutazásként, felolvasásra különösen alkalmas módon, hiszen Réber László rajzain elidőzhetnek a betűket még nem vagy kevéssé ismerő szemek is. Gyermekközeli nézőpontból, Pöszke és Dani óvoda utáni kalandjain keresztül, kedvesen és viccesen rajzolja meg az elsősök életét képező újdonságokat, előkerülnek a betűkkel, az olvasással, a tanító nénikkel meg a társakkal való ügyek-bajok, bepillantást enged a gyermeki gondolat- és gondolkodásvilágba, és megismerhetjük belőle a mire jó játékot is, amely akár a felnőtteknek hasznukra válhatna.

A felsőbb tagozatosoknak persze ez már nem biztos, hogy érdekes, és lehet, nem is kérnek már a tanácsokból, hanem maguk döntik el, számukra mi a kedves olvasmány. A teljesen ráhagyás és a korlátok, kötelezések közötti úton az olvasóvá nevelés lehet a vezérelv.

A teljes cikk a Vasárnap 35. számában jelent meg!