Tudvalévő, hogy a sajtómunkások találták ki ezt a kifejezést (mégpedig, ha lehet hinni a szómagyarázóknak, akkor konkrétan a németek) arra az időszakra, amikor meglehetősen pang a közélet, eseménytelenek a hétköznapok. És miért eseménytelenek? Mert nincsen parlament, szünetet tartanak a színházak, a választópolgárok és a nagyközönség pedig nyaral. Vagy ha nem nyaral, hát savanyú uborkát tesz el télire. Szóval a nyárra találták ki, melynek idén e héttel vége is, jövő hétfőn már mennek a gyerekek iskolába. Vége hát az uborkaszezonnak, kezdődik az új évad itt is, ott is, amott is, folytatódnak a tévésorozatok, nyúlik, mint a rétestészta ez is, az is, amaz is.
Ám ez a nyár más, mint a többi – sajtómunkások ide, sajtómunkások oda –, az én életemben tán még nem is volt ennyi történés, mint idén, s ha ezen múlik, nem is lesz savanyúság a télen. Keserűség és ízetlenség viszont annál több, szavakkal leírhatatlan, mennyi emberi szennyet hozott felszínre ez az idény. Bár Illyés Gyula óta tudjuk, hogy mindenki szem a láncban, de így látni, olvasni, hogy gyakorlatilag nehéz bűnözők hadseregén múlik a mi mindennapi életünk alakulása is, több mint kiábrándító. Persze, a Kuciak–Kušnírová-gyilkosság érintettjeire gondolok, és arra az ócska kommunikációra, ami napvilágot látott, és amitől akár a legcsekélyebb mértékben is érző emberben a szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. 162 évvel Arany után még mindig vérszagra gyűl az éji vad. A dögevők. Mondhatnánk, ez a dögevők dolga, vérszagra gyűlni, nincsen ebben semmi különleges és veszélyes. Nincs is. Abban viszont annál több, ha átveszik a hatalmat a nemes vadak felett, és az oroszlánkirályokat is sakálok meg hiénák rángatják marionettbábként az Isten adta nép előtt. Kinek a felelőssége ez? Te tetted ezt, király! A királyé, aki beszervezhető, megvásárolható, zsarolható, aztán marionettbábként rángatható. Meg a király udvartartásáé, akik mind beszervezhetőek, megvásárolhatóak, zsarolhatóak, aztán marionettbábként rángathatók. Meg a miénk, választópolgároké, akik beszervezhetőek és megvásárolhatóak vagy hiszékenyek és megvezethetőek vagyunk, és tétlenül nézzük a sakálok dicsőséges felemelkedését.
Mondhatnám, eleget téve kedves László nevű olvasónk kérésének, ez a szlovák politikáról szól, legalábbis a szlovákiairól, de mégsem mondhatom, mert ez a tendencia világszerte. Vigyázó szemünket Olaszországra vethetnénk most épp, ahol pontosan száz éve volt júniusban, hogy közzétették a Fasiszta kiáltványt, aztán jött Mussolini, és tudjuk, mi lett a vége. De nem kell itt nekünk a végletekig elmenni, ne is gondoljunk a világ gondjával, zajlik viszont az élet a mi pártjaink háza táján is, az embernek kél káromkodni kedve, micsoda kisstílű népszínház, amit magaskultúra gyanánt rendeznek eléje. A nép, az istenadta, divatos megnevezéssel a választópolgár pedig, mint egy focimeccsen, szurkol, beordít, észt osztogat csatárnak, hátvédnek, kapusnak, mindenkinél mindent jobban látva, ismerve és tudva csapatonként, végül mind elküldik a bírót (a sajtómunkásokat) a büdös bütykösbe. Csapatszimpátiától függetlenül.
Hát így telt el ez a nyár, kezdődik az iskola, ahová, bizony a tanítóknak, tanároknak, nevelőknek is el kell indulniuk, bárhová bújtak is az anyukájuk elől. Jönnek az új gyerekek, velük az új feladatok, új kihívások, és reménykedjünk, új örömök és sikerélmények is. Még. Mert a legégetőbb gondunk most ám nem is a politikai képviselet, hanem éppen az, amit ez a sok szenny eltakar, hogy meddig lesznek még új gyerekek, akikből majd további választópolgárok lehetnek, és meddig lesznek magyar iskoláink, ahonnan a mi pártjaink várhatják az utánpótlást. A nyár egyik legértelmesebb és legfontosabb témáját ugyanis az Új Szó hozta: Ibos Emese járta körbe minden érintettet bevonva, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem lehet halogatni a szlovákiai magyar iskolahálózat reformját. Ami azt jelenti, sok az iskolánk, kevés a gyerek, s ha mi nem lépünk, lépnek helyettünk mások, pusztán gazdasági okokból. Ha mi nem teszünk valamit a saját jövőnk érdekében ahelyett, hogy pártkatonákat minősítgetünk önjelölt főszakértőkként, megint csak marad nekünk majd a keserű felismerés, és a vádaskodás, a felelősség áthárítása. Csak azért mondom, mert ez a fontos kérdéseket megnyitó okos nagyriport nem talált visszhangra, ez alá nem kommentált senki semmit, mintha csak nem is a mi bőrünkről lenne szó (aki a lapban nem olvasta, itt megteheti: https://ujszo.com/kozelet/nem-lehet-halogatni-a-szlovakiai-magyar-iskolahalozat-reformjat-allitjak-a-szakemberek).
Iskolapélda.
VASÁRNAP politikai gyűlésre ment Kieperttel a városvégi piactérre.
Heinrich Mann: Ronda tanár úr
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.