Kulturális veszteségeink 51.

A repohár-rendszer nem újdonság, alig van olyan rendezvény, ahol ne vezették volna már be az egy-két euróért kapható, általában félliteres műanyag poharakat. Sört és fröccsöt csak ezekbe csapolnak, elvileg egyetlen pohárral is végig lehet bulizni egy fesztivált, ha mindig magunkkal hordjuk. Van, ahol vissza lehet váltani (Pohoda, Uprising), és van, ahol nem (Mediawave, Sziget), utóbbi esetben szuvenírként hazavihető, és tapasztalataink alapján legalább egy évig simán elketyeg. A szeparált szemétgyűjtéssel is sok helyen próbálkoznak, váltakozó eredménnyel, 

hiszen a fesztiválozóknak nem mindig jut eszükbe, hogy külön kukába dobják a papírt, fémet, műanyagot – ha egyáltalán elérnek vele a kukáig. 

Egy-egy nagyszínpados koncert után sajnos még mindig térdig gázolunk a szemétben, úgy látszik, nehéz változtatni berögzült szokásainkon. Örömmel konstatáltuk, hogy egyre több rendezvényről száműzték a műanyag tányérokat. Bambuszból, kartonból hajtogatnak kis csónakszerű, komposztálható tányérokat, a hamburgert papírtálcán szervírozzák. Evőeszközökből viszont csak kevés helyen (Sziget, Pohoda) találtunk fából vagy egyéb anyagból készült, lebomló változatot. A szívószálról is nehéz leszokni – nálunk még mindig hegyeket lehetne építeni belőlük, Magyarországon viszont már elterjedőben van a papír verzió. És itt nagyjából meg is áll a tudomány, más ötletük nem igazán van a fesztiválszervezőknek a fenntarthatóság terén. A repohárba sört, szódát, kofolát csapolnak, néhol fröccsöt is. Az üdítőket és az ásványvizet viszont mindenütt félliteres PET-palackban árulják, és a felespoharakra sem találtak sehol alternatívát. Annak is szemtanúi voltunk, amikor valaki egy másik fesztivál repoharába kérte az italt, sikertelenül: a pultos megvetette vele a saját logós poharat.
Szóval van egy nagy adag trendiség is a hirtelen jött műanyagmentességben meg a környezettudatosság hangsúlyozásában. 

Mert a papírnak legalább annyi hátránya van, mint a műanyagnak, attól függően, hogy a környezeti terhelés melyik aspektusát nézzük.

Egy kutatás például azt állapította meg, hogy klímavédelmi szempontból a papírzacskó rosszabb, mint a műanyag, mert nagyobb az ökológiai lábnyoma: előállítása és szállítása több erőforrást emészt fel. Röviden azért, mert vastagabb és nehezebb. Egy másik kutatás szerint egy papírtányér előállításához négyszer több víz kell, és a folyamat háromszor több üvegházhatású gázt termel, mint egy műanyag tányérnál. Ezen némileg javíthat az újrahasznosított papír használata, de sok környezetvédő már az összes egyszer használatos cucc korlátozását tartja szükségesnek, tehát a papírét ugyanúgy, mint a műanyagét.
A szórólapokról külön dolgozatban is szólhatnánk, talán fogunk is, mert a nyár folyamán csak egyetlen olyan fesztivált találtunk (Viva Musica!, Pozsony), ahol a szervezők teljesen kiiktatták a nyomtatott műsorfüzeteket, csak a Facebookon és honlapjukon volt elérhető a program. 

Szóval a fesztiválszezon végén sem lettünk okosabbak. Talán az lehetne a megoldás, ha a csomagolóanyagot is meg tudnánk enni. Létezik már ehető szívószál is (almatörkölyből és más gyümölcsmaradványokból), ehető evőeszköz (burgonyakeményítőből), tányér búzakorpából, pohár és evőeszköz kukoricakeményítőből, és folytathatnánk. Csak nem biztos, hogy mindenkinek gusztusa támad ilyesmit ropogtatni.