Dróncsapás végzett iraki milicistákkal

A francia hadseregnek is lesznek felfegyverzett drónjai
Bagdad/Teherán |

Két azonosítatlan drón végzett két iraki milicistával vasárnap a szíriai határon - közölte az al-Hasd as-Saabi (Népi Mozgósítási Erők, PMF) nevű iraki síita milíciákból álló ernyőszervezet.

Az Irán által támogatott, de a bagdadi vezetéssel szövetséges félkatonai csoportokat tömörítő szervezet szerint a támadás Anbár tartomány Káim nevű határátkelőjének térségében érte a Hezbollah Brigádok nevű frakció járműoszlopát. Két tisztségviselő a 45-ös Brigádként is ismert iraki csoporttól - amely egyébként nem azonos a Hezbollah radikális libanoni síita mozgalommal - megerősítette a légi csapások tényét, és hozzátette, hogy harcosaik fegyvereket szállítottak a járműveken.

A PMF, amely ellenzi az amerikai katonai jelenlétet Irakban, egyértelműen Izraelt okolta a bombázásért, az Egyesült Államokat pedig azért, mert légi fedezet nyújt szövetségesének.

Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy tulajdonképpen két légicsapás történt vasárnap délután: az egyik a helyi milícia főhadiszállását érte, a másik pedig egy járműoszlopot, amely elhagyta a létesítményt.

Az izraeli hadsereg nem nyilatkozott az ügyben. A Pentagon pedig tagadta, hogy köze lenne a csapásokhoz.

Kászim Szolejmáni, az iráni Forradalmi Gárda kötelékébe tartozó, külföldi hadműveletekre szakosodott al-Kudsz brigád parancsnoka Twitter-üzenetben reagált a történtekre, és arra, hogy a nap folyamán két drón zuhant Bejrútban a Hezbollah radikális síita milícia médiaközpontjára, és az egyik felrobbant. A mikroblogján közzétett, saját magáról készített felvételen a következő felirat olvasható három nyelven: "Ezek az őrült műveletek a cionista rezsim végső rúgásai".

A múlt hónapban sorozatos robbanások történtek a PMF-csoportokhoz köthető fegyverraktárakban. Júliusban a félkatonai szervezet négy támaszpontját érte támadás. A The New York Times című amerikai napilap egy magas rangú közel-keleti hírszerzési tisztségviselőre hivatkozva nemrég arról számolt be, hogy Izrael egy Bagdadtól északra fekvő támaszpontot bombázott júliusban.

Izrael korábban többször bombázta Irán szíriai érdekeltségeit. Irakra kiterjesztett támadásai azonban a sajtókommentárok szerint kedvezőtlenül hathatnak Bagdad és Washington viszonyára.

A Reuters felidézte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egy csütörtöki beszédében utalást tett Izrael esetleges érintettségére a PMF-létesítmények lerombolásával kapcsolatban.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Izrael számos területen hajt végre műveleteket a zsidó állam megsemmisítésére törekvő állammal szemben. "Hát persze, hogy szabad kezet engedtem a biztonsági erőknek és utasítottam őket, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést Irán terveinek meghiúsítására" - hangoztatta Netanjahu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?