Kit kedvelnek a britek, és kit nem?

Kit kedvelnek a britek, és kit nem?
London |

Jelenleg II. Erzsébet királynő a brit királyi család legnépszerűbb tagja – derült ki egy friss felmérés eredményeiből.

Nem volt ez mindig így. Különösen a néhai Diana idejében, a kilencvenes években szerették kevésbé az alattvalók az uralkodót, és a walesi hercegnő halála után sokan a legszívesebben megfosztották volna őt a trónjától. A britek, akik imádták a „szívek hercegnőjét”, haragudtak a világra, Károly hercegre, de leginkább a királynőre, akit érzéketlenséggel vádoltak meg, mert családjával együtt visszavonult Skóciába, ahelyett, hogy együttérzéséről biztosította volna alattvalóit. Szívtelennek tűnt, s a  britek többsége akkor a legszívesebben azonnal száműzte volna az egész famíliát. Ma már sokkal kevesebb brit szavazna a monarchia megszüntetése mellett. Rég megbocsátottak uralkodónőjüknek, sőt Károly hercegnek is, amiért később elvette régi szerelmét, Camillát, aki egykor a „harmadik” volt Diana és Károly házasságában.

A YouGov tekintélyes közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a 93 éves királynő tetszési mutatója 72 százalékos. Nézzük, kit kedvelnek még a britek. A kutatás szerint igen népszerű a királyi ház fiatalabb nemzedéke is. Az 1952 óta uralkodó II. Erzsébetet unokája, a 34 éves Harry sussexi herceg követi 71 százalékos népszerűséggel. Tavaly Harry herceg végzett az első helyen 77 százalékos tetszési mutatóval. A harmadik legnépszerűbb, 69 százalékkal Harry 37 éves bátyja, Vilmos trónörökös. Cambridge hercegének népszerűsége négy százalékponttal javult az előző évihez képest. Idén a negyedik helyen Vilmos neje, Katalin hercegnő áll a tavalyival megegyező, 64 százalékos tetszési indexszel. Az ötödik legnépszerűbb Fülöp, Edinburgh hercege, II. Erzsébet 98 éves férje, aki már visszavonult a közéletből, nemrégiben azonban autóbalesete volt, ami miatt egy időre ismét a figyelem középpontjába került.

Harry herceg felesége, Meghan hercegnő hat százalékpontot veszített népszerűségéből, és 49 százalékkal a hatodik helyre került.

Nem sokkal lemaradva tőle, 48 százalékkal Harry és Vilmos apja, Károly walesi herceg, a trónörökös került a hetedik helyre.

Az első tízbe a királynő lánya, Anna hercegnő, az ő lánya, Zara Phillips, valamint az uralkodó Eduárd nevű fiának felesége, Sophie, Wessex grófnője került be. Károly herceg neje, Camilla cornwalli hercegnő kiszorult a királyi család tíz legnépszerűbb tagja közül, a 11. helyen áll. Eduárd herceg a 12., Eugénia hercegnő a 13. A tizenötös rangsor végén II. Erzsébet András nevű fia, York hercege és idősebb lánya, Eugénia nővére, Beatrice áll.

A királyi család legfiatalabb tagjait még nem vonták be a népszerűségi felmérésbe, mert ha így tettek volna, az első helyeken bizonyára a gyerekek – György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg – végeztek volna. Nemde? (MTI, ug)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?