Négy századdal bronzérmes a szlovákiai négyes az olimpiai távon

k4 divif
Szeged |

A Samuel Baláž, Vlček Erik, Zalka Csaba, Botek Ádám összetételű kajak négyes bronzérmet szerzett az olimpiai 500 méteres távon a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A szlovákiai hajó mindössze négy századdal előzte meg a negyedik helyezett oroszokat, Vlček Erik 17. vb-érmét szerezte.

A szegedi vb előtt a kajak négyes tagjai óvatosan fogalmaztak az esélylatolgatásoknál: éremről nem, csak az olimpiai kvóta megszerzéséről beszéltek. A Maty-éren mutatott formájuk azonban reménykeltő volt: Vlčekék megnyerték az elő- és a középfutamukat is, és a legjobb idővel jutottak be a döntőbe.

Várakozás a célban

Ott 250 méternél csak a hetedik helyen álltak, de a táv második felét jól megnyomták. A német hajó nagy fölénnyel győzött, a spanyolok második helye is egyértelmű volt, utánuk azonban több hajó is szinte egyszerre ért a célba. Hosszas várakozás után megjelent a kivetítőn a végeredmény, és Vlčekék boldogan csaphattak a levegőbe: négy század előnnyel övék lett a bronz.

„Én tényleg elégedett lettem volna a hatodik-hetedik hellyel is, de ez az érem fantasztikus. Amikor a célban körülnéztem, két másik hajót is láttam velünk egyvonalban. Azt gondoltam, oké, az olimpia megvan, de az éremben nem voltam biztos. De most a szerencse is mellénk állt – nyilatkozta Vlček Erik, akinek ez a tizenhetedik dobogós helye világbajnokságon. – Hova tovább, egyre nehezebb, úgyhogy ez egy nagyon értékes érem!”

Botek Ádám nem nagyon érzékelte a külvilágot a döntő alatt. „Szerencsére jól sikerült a rajtunk, aztán érzékeltem a németeket és a portugálokat. A táv felében megindultunk, de a célban azt láttam, hogy hirtelen mindenki ott van körülöttünk. A legrosszabb a várakozás volt, de annál nagyobb volt az öröm, hogy miénk a bronz” – mondta Botek, aki a K2-ből ült át a négyesbe.

Nincs demokrácia

Likér Péter edző akkor azt mondta, neki a négy legjobb kajakos kell a négyeshajóba, mert nem kockáztathatja a kvótát. „Ezt a döntésemet azóta is vállalom, azt gondolom, jól határoztam” – jelentette ki Szegeden a tréner, akinek legendák szólnak a keménységéről, és ő nem is cáfolja őket: „Ha nyolc jó kajakost kell kordában tartani, akkor nem lehet szó demokráciáról.”

Likér elégedett lehet a komáromi csapat teljesítményével, a Myšák, Gacsal, Jakubík, Tarr összetételű kvartett ezren szintén bronzérmes lett. Az ötszáz méteren szerzett olimpiai kvóta viszont azt is jelenti, gyakorlatilag most megkezdődik a harc Tokióért.

„Minden a felkészülés során fog eldőlni. Hogy én is ott lehessek a hajóban, ahhoz egészség kell, és keményen kell edzeni, ahogy eddig” – hangsúlyozta Zalka Csaba, aki nagyon jól érzi magát a négyesben.

Újratervezés

A kajak négyes Szlovákia zászlóshajója volt az olimpiákon, három érmet hozott már az ötkarikás játékokról: 2004-ben Athénban harmadik, 2008-ban Pekingben és 2016-ban Rióban pedig második lett az egység, amelynek mindannyiszor tagja volt Vlček Erik. Azokon a játékokon azonban még az ezer méter volt az olimpiai táv, Rió után változtatták meg ötszázra.

Likér szerint ez rengeteg pluszmunkát jelentett a csapatnak és neki is. „Életem legnehezebb futama volt ez lelkileg – vallotta be az edző. – Az egész felkészülést nehezen viseltem, mert tudtam, hogy ebben az új számban nincs akkora előnyünk, mint az ezer méteren. Újra kellett tervezni az egész rendszert, és rá kellett jönni, hogy mi kell a K4 500-hoz. A kvóta volt a legfontosabb, anélkül el lettünk volna veszve.”

Szlovákia végül öt kvótát szerzett Szegeden, a négyes mellett Gelle Péter is olimpiát érő helyen végzett K1 1000 méteren.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?