Pellegrini gyorsan fog reagálni,ha beigazolódik a Jankovskával kapcsolatos gyanú

Monika Jankovská
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Monika Jankovská személyével kapcsolatban „nagyon gyorsan és nagyon világosan” állást foglal, amennyiben bebizonyosodik, hogy nem úgy járt el, ahogy egy állami tisztviselőtől elvárható.

A miniszterelnök arra reagált, hogy a rendőrség csütörtökön (augusztus 22.) lefoglalta Jankovská mobiltelefonját. Az államtitkár önként adta át a készüléket a hatóságoknak.

„Nem fogok ítélkezni hiányos információk alapján. Információim szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) razziája több személyt is érintett, akiktől elkérték a mobiltelefonjaikat. Ennek alapján ma még nem fogok állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy az államtitkár asszonynak távoznia kell-e, vagy sem. Önmagában az, hogy igényt tartottak a telefonjára, hogy megvizsgáljanak bizonyos körülményeket, még nem jelenti azt, hogy történt is valami” – jelentette ki a miniszterelnök újságírók előtt Garamszentkereszten (Žiar nad Hronom), a téli stadion pénteki megnyitóján.

„Amennyiben a későbbiekben beigazolódik, hogy az államtitkár asszony valamiféle illegális kommunikációt folytatott K. terhelttel, akkor természetesen állást foglalok majd” – tette hozzá Pellegrini.

A kormányfő elismételte: ebben a pillanatban nem áll a rendelkezésére elég információ. Hangsúlyozta, hogy az ügyben a NAKA jár el, amelynek nincs megkötve a keze, élvezi az ő és az egész kormány támogatását is, hogy úgy járjon el, ahogy kell.

Jankovská neve felbukkant Marian K. állítólagos üzeneteiben. Utóbbit a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsítják.

„Nem nyilatkozunk az ügyben, hogy ne befolyásoljuk, és ne akadályozzuk a nyomozást. A további lépésekről tájékoztatni fogunk” – közölte pénteken Zuzana Drobová, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője. Hozzátette: Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter teljes mértékben a bűnüldöző szervekre hagyja a nyomozást.

Alojz Baránik (SaS) parlamenti képviselő szerint az, hogy Jankovská a helyén maradhat, azt a gyanút kelti, hogy a szervezett bűnözés befolyással rendelkezik a bíróságok, az Igazságügyi Minisztérium és a kormány felett, ami egy demokratikusan működő államban megengedhetetlen.

Mária Kolíková volt igazságügyi államtitkár és az alakulófélben lévő Az Emberekért (Za Ľudí) párt képviselője úgy véli, Jankovskának le kellene mondania az államtitkári pozícióról.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) csütörtöki akciója bizonyos üzenetek lefoglalására irányult. A rendőrség nem konkretizálta, hogy miféle üzenetekről van szó. A közleményből annyi derült ki, hogy korrupciós bűncselekmények, valamint hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében jártak el. Jankovská önként adta át a mobiltelefonját a hatóságoknak. A rendőrségi akció állítólag kerületi és járási bírókat is érintett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?