Irán elutasítja az atomalku újratárgyalását

Párizs |

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter elutasította a teheráni vezetés nukleáris programjának korlátozásáról szóló, 2015-ös többhatalmi megállapodás újratárgyalását az Emmanuel Macron francia államfővel tartott pénteki találkozóján.

"Nyitva fogjuk tartani a diplomáciai csatornákat a szerződésben részes partnereinkkel, de számunkra a bécsi megállapodás nem tárgyalható újra" - jelentette ki Zaríf iráni újságíróknak Párizsban adott interjújában.

Az iráni diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoport szombaton kezdődő biarritzi csúcstalálkozója teremt alkalmat Franciaország és a többhatalmi megállapodásban részes partnerek számára, hogy ismét megvitassák az úgynevezett atomalku szerződésszerű végrehajtását.

Az Elysée palota eddig nem tájékoztatott Zaríf és Macron megbeszéléseiről. "Macron elnök ismertette a saját elképzeléseit, mi pedig a miénket" - közölte Zaríf a találkozót követően.

Az iráni külügyminiszter szerint, ha szeptember elejéig nem sikerül áttörést elérni a tárgyalásokon, akkor Teherán az atomalkuból fakadó további kötelezettségvállalásai betartásával hagy fel az úgynevezett harmadik fázisban, megkezdi a 20 százalékos urándúsítást.

A többhatalmi megállapodás 300 kilogramm urán 3,67 százalékos dúsítottságát engedi.

Tavaly májusban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, s azóta többször is szankciókkal sújtotta az iszlám köztársaságot, hogy egy új, szigorúbb egyezségre bírja rá a teheráni vezetést. Irán eddig ettől elzárkózott. Franciaország a szerződésben részes többi országgal - Németországgal, Nagy-Britanniával, Kínával és Oroszországgal - azon dolgozik, hogy megmentse az atomalkut és közvetítsen a felek között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?