Pártot alapítanának az elégedetlen gazdák, szeptembertől gyűjtik az aláírásokat

gazdatüntetés
Pozsony |

A tüntetéseket szervező, elégedetlen gazdák szeptembertől aláírásokat gyűjtenek egy új, Elegünk van! (Máme toho dosť!) nevű párt bejegyzéséhez. Az új politikai formáció a mezőgazdaságot sújtó problémákra, a környezetvédelemre és a korrupcióellenes küzdelemre helyezné a hangsúlyt. Erről Király Zsolt, a Mezőgazdászok Kezdeményezésének szóvivője tájékoztatott pénteken.

„Nyitottak vagyunk az együttműködésre minden olyan kezdeményezéssel, amely az utóbbi időben ellenállást tanúsított a Szlovákiában uralkodó rendszerrel szemben. A terveinkről és a jövőbeni lépéseinkről szeptember elején fogunk nyilatkozni egy önálló sajtótájékoztató keretében” – jelentette ki pénteken Jaroslav Jánoš, az alakulófélben lévő párt előkészítő bizottságának egyik tagja. A másik két tag František Oravec és Patrik Magdoško.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a tervezett pártalapítás is bizonyítja, hogy a gazdatüntetések valódi célja az volt, hogy a képviselőik beléphessenek a politikába. „A tárca tiszteletben tartja minden szlovák állampolgár jogát ahhoz, hogy aktív szerepet vállaljon a politikában, de határozottan elutasítja, hogy személyes politikai célokra használják ki a polgári megmozdulásokat” – áll abban az állásfoglalásban, amelyet augusztus elején tett közzé a minisztérium a pártalapításról szóló hírekre reagálva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?