Lecsófesztivál, őstermelői piac és kézműves vásár Nagykaposon

Nagykapos |

Az idei nagykaposi Lecsófesztiválnak (augusztus 23-25.) része lesz a kézműves vásár és az őstermelői piac is. A nagymihályi járásbeli város egy évtized után eleveníti fel ezt a hagyományt Copus Expo néven – tájékoztatott Soltész Andrea, a városi hivatal projektmenedzsere.

A Copus Expón 16 kézműves – takácsok, drótosok, bőrdíszművesek - mutatkozik be, és méhészek is elhozzák a portékájukat.

A rendezvény Nagykapos és a magyarországi Nyíregyháza határon átnyúló együttműködésének köszönhetően valósulhat meg. „A kulturális partnerség fejlesztése és a közös hagyományok ápolása a cél” – közölte Soltész Andrea, és hozzátette, workshopot is szerveznek a fesztivál keretében a projekten dolgozó szlovák és magyar szervezetek munkatársainak részvételével.

Péntektől vasárnapig több hazai és külföldi csoport és előadó is fellép a Lecsófesztiválon. A lecsófőző versenybe idén húsz csapat nevezett be.

A pénteki és a szombati zenei programban, a helyi futballpályán elsősorban magyar együttesek lépnek fel, vasárnap este pedig a szlovák No Name és Rytmus koncertezik. A fesztivál hivatalos megnyitója szombaton 15 órakor lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?