Saková egyszerre emelné a katonák, a rendőrök és a tűzoltók bérét

Denisa Saková
Pozsony |

A katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a hegyi mentők fizetését egyszerre és azonos feltételekkel kell emelni – írta a közösségi hálón Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter. Ezzel indokolta, hogy a szerdai (augusztus 21.) kormányülésen nem támogatta a védelmi minisztériumnak a katonák béremelésére tett javaslatát.

„Természetesen nem ellenzem a hivatásos katonák báremelését, de szerintem egyszerre és azonos feltételekkel kell módosítani katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a hegyi mentők fizetését. Úgy vélem, így lenne igazságos” – magyarázta a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a rendőrök, a tűzoltók és a hegyi mentők fontos munkát végeznek, minden nap az életüket kockáztatják másokért, és szerinte éppen ezért megérdemlik a megfelelő anyagi megbecsülést. Hozzátette, a pénzügyminisztériummal is tárgyalt már arról, hogyan tehetnék vonzóbbá ezeknek a hivatásokat. „Tekintettel a jelenlegi helyzetre, eddig nem kapott támogatást a javaslatom, de nem adom fel, tovább tárgyalok” – jelentette ki Saková.

A hivatásos katonák fizetését a beosztásukhoz kellene igazítani, nem pedig a rangjukhoz, mint ahogyan eddig volt. Ezt feltételezi a közszolgálatról szóló, a kormány által jóváhagyott törvényjavaslat. A védelmi minisztérium meg akarja változtatni a javadalmazás módját, amitől azt reméli a tárca, hogy vonzóbb és versenyképes lesz a katonai hivatás.

Az elképzelés szerint a katonák fizetése két részből állna. Megközelítőleg a harmada a katonai rang alapján járna, a maradék kétharmad pedig a beosztástól függene. A rang után járó tarifa minden, a közszolgálatban eltöltött év után egy százalékkal emelkedne.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?