Az állami betli

fico

Másfél éve gyilkolták meg Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. A két fiatal brutális kivégzése sokakkal megértette, az állam és a demokrácia Szlovákiában már korábban kapitulált.

A gyilkosság megrendelője olyan biztonságban érezhette magát, hogy nem kellett tartania a következményektől, nem félt a rendőrségtől, a bíróságtól, a titkosszolgálattól, mert tudta, az állam nem működik. 

Az állam túszul ejtése fokozatosan történt, egy kormányciklus ehhez kevés lett volna. A Smer és elnöke, Robert Fico már régóta igazgatja az országot. Bár a kormányfői posztról távozott Fico, továbbra is azt a látszatot kelti, úgy viselkedik, mintha ő irányítaná a kormány munkáját. Munkamódszere profibb, de sok elemében hasonló, mint az ország legértékesebb telefonjának a tulajdonosáé.

Újságírók tucatjait idézik be a rendőrségre, ahol azzal szembesülnek, hogy a Tibor Gašpar vezette rendőrség hogyan világította át őket, milyen rendőrségi profilokat készített róluk. (Botrány, hogy a hosszú huzavona után távozó rendőrfőkapitány most politikusként térne vissza!)

A megfigyelt újságírók egyike a meggyilkolt Ján Kuciak volt. Azok megfigyelése és bántalmazása, akik a nyilvánosság terét alakítják és az állampolgárokat informálják, egyértelmű szimptómája annak, hogy a demokrácia veszélyben van. Az újságírók kapcsolatairól organigramot, sematikus ábrát készítettek, amely a családi kapcsolatokat, pontos lakcímet, útlevélszámot, a tulajdonban lévő gépkocsi adatait stb. tartalmazta. A nyomozásnak ebben a fázisában egyelőre nem nyilvános, kinek a kérésére történt a több helyről, forrásból származó adathalmaz összeállítása. Hajmeresztő és vérlázító, hogy ilyen törvénytelen profilkészítésre sor került; az állam nem védte meg, hanem kiszolgáltatottá tette az állampolgárait.

Adam Valček, a Sme egyik törvénytelenül átvilágított újságírója arról számolt be, hogy a titkosszolgálatról megjelent cikkével egy időben a titkosszolgálat is átvilágíttatta, amikor pedig a gazdasági minisztériummal pereskedett, akkor a minisztérium tette ugyanezt. Az átvilágítást végrehajtók vallomásába az újságírók körülbelül másfél hónap múlva beleolvashatnak, s akkor megtudjuk, ki rendelte meg, illetve kinek a jóváhagyásával hajtották végre a feladatot. 

Óriási pofátlanság Robert Fico részéről, hogy áldozatként állítja be magát. Azt szajkózza, hogy a média egy része dzsihádot hirdetett ellene. Annak, aki erkölcsileg lenullázta a szűkebb és tágabb környezetét, már nincs vesztenivalója. Az országnak viszont van.

Fico nem az egyetlen, de a legnagyobb akadály. Az állam túszul ejtése egy folyamat volt, a visszaszerzése is az lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?