Čaputová interjút ad a Der Spiegelnek és meglátogatja a Stasi-múzeumot

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök folytatja kétnapos németországi látogatását. Délelőtt interjút ad a Der Spiegel című hetilapnak, majd meglátogatja az Állambiztonsági Minisztérium (Stasi) működését bemutató múzeumot a Német Demokratikus Köztársaság idejéből, amikor Németország még keleti és nyugati részre szakadt. A köztársasági elnök délután utazik vissza Szlovákiába.

Čaputová szerdán (augusztus 21.) találkozott Frank-Walter Steinmeier német elnökkel, aki úgy fogalmazott, Szlovákia és Németország az eltelt évtizedekben még soha nem állt ilyen közel egymáshoz. Nagyra értékelte Čaputová megválasztását, amit annak bizonyítékaként értékel, hogy a remény, amit a berlini fal 30 évvel ezelőtti leomlása hozott, ma is él. 

A szlovák köztársasági elnök Angela Merkel német kancellárral is tárgyalt. A kancellár a szlovák politikai helyzet mellett a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében folyó nyomozásról is kérdezte az elnök asszonyt. Čaputová elmondta, azt válaszolta a kancellárnak, hogy a nyomozás független és felelősségteljes.

A kétnapos németországi látogatásra a varsói szerződés csapatai csehszlovákiai bevonulásának 51. évfordulója alkalmából került sor. Az invázió 1968. augusztus 20-án éjszaka kezdődött. Az elnöki látogatás éppen ezért a szabadságért folytatott küzdelem üzenetét is hordozza. Čaputová virágcsokrot helyezett el a berlini fehér kereszteknél azok emlékére és tiszteletére, akik a berlini falnál haltak meg, amikor megpróbáltak átjutni a másik oldalra. A berlini fal volt a hidegháború, Berlin és egész Európa kettéosztottságának legismertebb szimbóluma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?