Macron: stratégiai hiba lenne feltételek nélkül visszavenni Oroszországot a G7-csoportba

Emmanuel Macron

A francia köztársasági elnök szerint stratégiai hiba lenne, ha Oroszországot feltételek nélkül visszavennék a legfejlettebb országok közé az úgynevezett G7-csoportba.

Emmanuel Macron Párizsban beszélt erről szerdán a sajtónak." Feltételek nélkül visszavenni Oroszországot a G7 gyengeségének a jele lenne. Ez stratégiai hiba lenne a részünkről, és a büntetlenség szentesítése" - mondta.

Macron az ukrajnai válság megoldását említette előfeltételként, de azt is megjegyezte, hogy a nemzetközi válságokról mindenképpen kell tárgyalni Oroszországgal.

Az elnök arról is szólt, hogy Nagy-Britannia hibája és nem az Európai Unióé, ha az Egyesült Királyság megegyezés nélkül távozik a szervezetből. Boris Johnson brit kormányfő követelése a Brexit-megállapodás újratárgyalásáról "nem létező alternatíva". Az Egyesült Államok szerinte nem képes ellensúlyozni a kemény Brexit hatásait, és annak az ára végül London vazallusi függősége lenne Washingtontól. "Nem hiszem, hogy Boris Johnson vagy a brit nép ezt akarja" - mondta. Annak nem látja értelmét, hogy több időt adjanak Londonnak, hacsak nem lesz valami jelentős politikai változás, például parlamenti választás vagy újabb népszavazás - tette hozzá. 

Iránról Macron azt jelentette be, hogy még a hétvégi G7-csúcs előtt fogadja a közép-keleti ország képviselőit, és megpróbálja megmenteni az atomfegyver program lezárásáról kötött megállapodást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?