Fico szakértőbb a szakértőknél

Fico
Pozsony |

Robert Fico (Smer) szerint a szakértők tévednek, amikor azt állítják, hogy a minimálbér emelése károsan hathat Szlovákia gazdaságára. A Smer elnöke úgy véli, az utóbbi évek emeléseinek is köszönhető, hogy a munkanélküliség még sosem volt ilyen alacsony az országban. Az INESS gazdaságkutató intézet szerint viszont korántsem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy Fico állítja.

Robert Fico tegnap megismételte azt a javaslatát, amely szerint egy képlet alapján minden évben automatikusan határoznák meg a minimálbér összegét. A mechanizmusnak köszönhetően a minimálbér sosem csökkenne az éves átlagbér 60 százaléka alá. A Smer elnöke hangsúlyozta, hogy a 60 százalékos határt nem a Smer találta ki, hanem az Európai Szociális Charta és a Munkaügyi Világszervezet (ILO) ajánlása. Fico abban bízik, hogy a parlament már idén elfogadja a javaslatát, így jövőre már a képlet alapján határoznák meg a minimálbér 2021-re érvényes összegét. A volt miniszterelnök szerint az így kiszámított összeg 2021-ben túllépné a 600 eurót. Ján Richter (Smer) a jövő évre 580 eurós minimálbért javasol, ami az idei, 520 eurós összeghez képest 60 eurós emelkedést jelent.

Gyengítheti a gazdaságot

Fico szerint ezzel elérhető, hogy a minimálbér összege ne legyen politikai kérdés. Az ellenzéki képviselők folyamatosan bírálják Ficót, szerintük a volt kormányfő a minimálbér emelésével mindössze a pártpreferenciát akarja növelni, viszont ezzel csak árt a szlovák gazdaságnak.
Hasonlóan vélekednek a gazdasági szakértők is. Róbert Chovanculiak, az INESS elemzője legújabb tanulmányában rámutatott, hogy a munkanélküliség példátlan csökkenése nem a belső politikai történéseknek, hanem külső tényezőknek köszönhető.

„Az utóbbi 5 évben az egész EU-ban csökkent a munkanélküliség, átlagban 11 százalékról 6,4 százalékra. Ha a V4-es országokat nézzük, náluk még gyorsabb tempóban csökkent, mint nálunk”

– írja az INESS elemzője.

Kettészakad az ország

Chovanculiak arra is felhívta a figyelmet, hogy a minimálbér emelése a gazdasági szempontból elmaradott régiókra is negatív hatással lehet. Az 580 eurós minimálbér ugyanis a közép- és kelet-szlovákiai régiókban már a helyi átlagbértől sem sokkal maradna el. Ennek következtében az alulkvalifikált munkaerő még nehezebben találna munkát, mint most, így a munkanélküliséget tekintve még tovább mélyülne a szakadék az egyes régiók között.

„A nyugati országrészekben a munkanélküliség 3 százalék körül mozog. Pozsony megyében egy munkanélkülire átlagban két szabad munkahely jut. A keleti régiókban azonban sokkal rosszabb a helyzet. A Késmárki, a Rozsnyói, a Nagyrőcei és a Rimaszombati járásban a munkanélküliség meghaladja a 15 százalékot. Ezekben a járásokban egy szabad munkahelyre több tucat jelentkező jut”

– közölte Chovanculiak.

Magas adóterhek

A minimálbér emelése a munkáltatókra is rendkívül negatívan hathat. A jelenlegi, 520 eurós minimálbérből ugyanis a munkavállalók mindössze 427 eurót kapnak meg, azonban a munkáltató teljes költsége, vagyis az úgynevezett szuperbruttó 703 euró. Chovanculiak szerint ha jövőre a minimálbér bruttó 60 euróval nőne, az nemcsak a kis- és középvállalkozóknak, hanem a nagyobb cégeknek is gondot okozhat. Már több szektor is tiltakozott Fico ötlete miatt, köztük a Szlovák Kórházszövetség (ANS) is.

A munkáltatók ezért inkább az adómentes alap növelését javasolják, így a munkavállaló is több pénzt kapna kézhez, és nekik sem kellene annyit fizetniük az államnak. Az INESS szakembere ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy 5 évvel ezelőtt a minimálbérért dolgozókat 29 százalékos adó- és járulékteher sújtotta, idén ez már 40 százalékos. Fico azonban nem tervezi, hogy csökkentse az adómentes alapot.

„A tanulság az, hogy azokban az országokban a legmagasabb az életszínvonal, ahol a legnagyobbak az adóterhek”

– jelentette ki a Smer elnöke.

Csak marketingfogás

Az INESS szerint az lenne a legjobb, ha a minimálbérről szóló döntések kikerülnének a kormány kezéből. „A kormány marketingfogásként használja a minimálbért, ezt láthattuk az utóbbi években. Ebben az esetben a megoldás az lenne, ha egy meghatározott gazdasági mutató alapján döntenének a minimálbérről” – olvasható a tanulmányban. Az intézet szerint a legalkalmasabb gazdasági mutató ebben az esetben a munkatermelékenység növekedése lenne, nem pedig Fico javaslata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?