Kötelező lesz az óvodába járó gyermekek oltása

oltás
Pozsony |

Szerdai ülésén elfogadta a kormány azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében csak azokat a gyerekeket veszik fel óvodába, akik megkapták a kötelező védőoltásokat.

A törvényjavaslatot az egészségügyi minisztérium terjesztette elő, a tárca azzal is számol, hogy olyan gyerekeket is felvehetnek az óvodák, akiknek a szülei orvosi igazolást mutatnak fel arról, hogy bizonyos fertőzésekkel szemben immunis a gyerek, vagy arról, hogy komoly ellenjavallat miatt nem kaphatja meg a védőoltást.

„A törvényjavaslat célja a fertőző betegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló rendelkezések módosítása az epidemiológiai tapasztalat alapján, továbbá, hogy megvédje a lakosságot a fertőző betegségekkel szemben”

– olvasható a jóváhagyott dokumentumban.

A módosítás úgy fogalmaz, hogy a közösségekben könnyebben terjednek a betegségek, és a be nem oltott gyerekek hordozhatják a kórokozókat, amelyek veszélyesek lehetnek azokra, akiket komoly okok miatt nem lehet beoltani, vagy az immunrendszerük nem képes legyőzni a fertőzést. Ezért kezdeményezte a minisztérium a törvénymódosítást.

Tekintettel arra, hogy az illetékes regionális közegészségügyi hatóságoknak sürgősen foganatosítaniuk kell a járványellenes intézkedéseket, az egészségügyi minisztérium kötelezné a gyerekek számára fenntartott létesítmények működtetőit, hogy vezessenek nyilvántartást a szükséges személyi adatokkal.

A törvényjavaslat értelmében a kötelező védőoltás beadatásának elmulasztása nem minősül kihágásnak

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?