Útmutatót készített a környezetvédelmi tárca a csomagolásmentes boltok számára

csomagolásmentes boltok
Pozsony |

A környezetvédelmi minisztérium a Közegészségügyi Hivatallal (ÚVZ) együttműködve módszertani segédanyagot dolgozott ki a csomagolásmentes élelmiszerüzletek üzemeltetői számára.

A vásárló által hozott saját csomagolóanyagnak meg kell felelnie az adott élelmiszer csomagolására vonatkozó előírásoknak. Például savanyú élelmiszereket nem lehet alumíniumcsomagolásba tenni a kémiai reakció beindulásának lehetősége miatt. Ha pedig a vevő meleg ételt akar magával vinni, olyan csomagolást kell hoznia, amit meleg ételek tárolására gyártottak.

A minisztérium emlékeztetett, hogy nem minden élelmiszert lehet csomagolás nélkül árulni, mert anélkül gyorsan megromolhatnak. Ebből a szempontból alacsony kockázata van a száraz élelmiszerek, hüvelyesek, diófélék, a szárított gyümölcs vagy a rizs árusításának.

Az uniós előírások szerint például olívaolajat nem lehet csomagolás nélkül árulni, csakis jelölt csomagolásban, legalább 5 literes kiszerelésben, melyet a felbontása után már nem lehet visszazárni. Mindez az olívaolaj hamisításának megelőzését szolgálja.

Ugyanúgy fel kell tüntetni az áru mellett annak árát, nevét, összetevőit, az allergénekre vonatkozó adatokat, valamint a minimális tartósságot és a fogyaszthatóság dátumát. Az üzletekben az árut védeni kell mindennemű szennyeződéstől.

A minisztériumi útmutató szerint az üzlet üzemeltetője jogosult eldönteni azt, hogy a vásárló által hozott csomagolóanyag megfelel-e az előírásoknak, és visszautasíthatja annak használatát.

„A csomagolás nélküli vásárlás és a csomagolásmentes termékek visszaszorítják a nem újrahasznosítható műanyagok és egyszer használatos csomagolások mennyiségét” – áll a minisztérium közleményében.

A segédanyag a 2019 és 2025 közötti időszakra vonatkozó Hulladékkeletkezést Megelőző Program keretében készült, amelyet a kabinet ez év februárjában hagyott jóvá. A részletek megtalálhatók a környezetvédelmi tárca honlapján.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?