Átlagon felüli lehet az idei gyümölcstermés

Pozsony |

A gazdák idén átlagon felüli gyümölcstermésre számítanak, az egyes gyümölcsfajták között azonban látványos különbségek vannak, ami az árakon is meglátszik.

„Tavaly rekordtermésünk volt, a megtermett gyümölcs egy részét azonban nem tudtuk begyűjteni, így csak átlagos évünk lett. Szlovákiában évente 50 ezer tonnányi gyümölcs terem, és ezt akár 70 ezer tonnára is képesek lennénk feltornászni. A tárolókapacitásaink azonban ehhez nem elegendők, 20 ezer tonna gyümölcs fér el bennük” – nyilatkozta lapunknak Marián Varga, a Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke. Marián Varga úgy gondolja, hogy ha e héttől sikerül fokozatosan minden megtermett gyümölcsöt begyűjteni, a tavalyinál jobban alakulhatnak az ágazat mutatói.

„Ami az árakat illeti, a kép rendkívül változatos. Az eper és a kajszibarack esetében például viszonylag alacsony értékesítési árakkal kezdtek a hazai termelők, ugyanis a szlovákiai piacon ezekből is megugrott a behozatal. Ami viszont pozitívum, hogy a szlovákiai vásárlók már érzékelik az hazai és az importélelmiszerek közötti minőségi különbséget, vagyis hogy a szlovákiai gyümölcs íze teljesen más, mint a külföldről behozotté”

– mondta a Gyümölcstermesztők Szövetségének a vezetője. Egyes üzletláncok megkövetelik, hogy a gyümölcstermesztők napi rendszerességgel adjanak nekik nagyobb mennyiségű gyümölcsöt. „Ezt mi egyelőre nem tudjuk teljesíteni, amit az üzletláncok kihasználnak a hazai termelők ellen folytatott kommunikációs kampányukban” – mondta Varga. Így továbbra is az a trend érvényesül, hogy a hazai kereslet kétharmadát behozatalból fedezik, miközben a szlovákiai gazdák a kereslet felét lennének képesek kielégíteni. „Padlóra küld minket a munkaerőhiány is. A szlovákiai munkavállaló inkább Olaszországba, Franciaországba vagy Belgiumba megy dolgozni. Míg nálunk a munkáltató munkaerőköltsége óránként és fejenként 8, Belgiumban pedig 8,50 euró körül mozog, Belgiumban ebből a munkavállaló 7–7,50 euróhoz jut, míg nálunk a magas járulékok miatt csupán 4 euróhoz” – tette hozzá Varga.

A Körtvélyesi Mezőgazdasági Szövetkezetnek mintegy 40 hektárnyi gyümölcsöse van. Aradszky Ľuboš, a gyümölcsös vezetője szerint az idei termést nagymértékben befolyásolta a hideg kora tavaszi időjárás. A Galántai járásban levő szövetkezetben idén a tavalyihoz képest gyengébb terméssel számolnak. A cseresznye fele akkora termést hozott, mint tavaly, elsősorban azért, mert a virágzáskor elromlott az időjárás, így gyenge lett a beporzás.

„Gyümölcsösünkben 20 hektár az almatermő terület, és ott is alacsonyabbak lesznek a hozamok a tavalyihoz képest. Ezzel szemben a hat hektáron termesztett őszibarack terméskilátásai egész jók, mind mennyiségileg, mind a minőség szempontjából. Körtéből szintén kevesebb terem, mint tavaly. Ez azonban váltakozó, az egyik évben gazdagabb a termés, a következőben viszont jóval gyengébb. Az értékesítéssel nincsenek gondjaink, leginkább az őszibarack fogy, mégpedig a saját boltunkban, amely a gyümölcsös mellett van” – mondta Aradszky Ľubos. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?