Reisz Gábor filmje is jelölést kaphat az Európai Filmdíjra

Berlin |

Reisz Gábor Rossz versek című filmje is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába – derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) keddi közleményéből.

Az idei válogatásban 31 ország 46 filmje szerepel, amelyeket az EFA testülete és meghívott szakértők válogattak ki. 

A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről.

A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmjében a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, azzal, hogy megvalósíthatók-e a vágyaink, a különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk. 

A Rossz versek a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával. 

A hazai mozik a filmet decemberben mutatták be. Nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján elnyerte a fődíjat. A Magyar Filmakadémia tagsága négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal a Rossz verseket áprilisban.

Reisz Gábor filmjének olyan vetélytársai lesznek, mint például a német Eva Trobisch All Good című alkotása, az orosz Kantemir Balagov filmje, a Beanpole, a francia Francois Ozon alkotása, a By the Grace of God vagy a lengyel Agnieszka Holland filmje, a Mr. Jones.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?