Erdélyi szülőfalum népszokásairól fogok most írni. Arról, amikor bekopogott a gólya a fiatalokhoz, és ők megbeszélték, kik legyenek a majdani keresztszülők a rokonok vagy jó barátok közül. Aztán szépen elmentek a fő kiválasztott párhoz, megkérni őket, hogy vállalják el a keresztszülőséget. Azért fő kiválasztottak, mert szokás volt két esetleg több párt is felkérni, akik olyan közeliek voltak, hogy nem lehetett kihagyni őket. Egy idő elteltével a viselős nő elment a bábához bejelenteni a nagy újságot, innentől az el-eljárt hozzájuk, törődött vele. Aztán eljött a szülés ideje, a bába kiparancsolt mindenkit a szobából, biztatgatta a vajúdó asszonyt, és megtörtént a csoda. Megszületett az ember. A bába rendbe tette az édesanyát, a babát felöltöztette, most már bemehettek a kiüldözöttek. Ha minden rendben volt, nagy lett az öröm. Szép szokás volt, hogy összefogtak a rokonok, barátok, megbeszélték, ki mikor visz enni a családnak, főleg, ha külön laktak a szülőktől. Felváltva vitték a jó becsinált (ragu-) levest a kantáros fazekakban, és kasokban minden jót. Ezt úgy hívták, hogy látni megyek. A bába egy hétig járt, akkor kifizették, és elköszönt. Nem tudom, mennyit fizettek neki, de emlékszem, egyszer nagy zúgolódás volt a faluban, az történt ugyanis, hogy a bába felemelte a saját fizetését, kidoboltatta, hogy ezentúl 400 lej a tarifája.
Az újszülöttet nem hagyták sokáig megkereszteletlenül. Míg a bába készítette a nagy útra a kicsit, megérkeztek a keresztszülők ünneplő székely ruhában. A bába a keresztmama karjába adta a szép keresztelői takaróval letakart csöppséget, és indulhattak. A fő keresztapa is kapott egy csomagot, szokás volt a papnak ajándékot vinni. Ez az ajándék kettő–négy szál gyertya és bizonyos mennyiségű fehér gyolcs, egy-két méter talán. Ebbe a gyolcsba csomagolták a gyertyákat úgy, mint egy pólyába, és széles, hosszú piros szalaggal átkötötték. Indultak is, elöl a fő pár a csecsemővel, a keresztapa úgy tartotta a karján a gyertyacsomagot, mint egy babát. A templomba az oldalsó ajtón léptek be a kis pogánnyal. Megvolt a szertartás, a pap átvette az ajándékot, a gyertyák a sekrestyében maradtak, de hogy mire volt jó a sok fehér gyolcs? Lehet, hogy abból varrták a miseingeket, a ministránsruhákat? Mindenesetre jó sok jöhetett össze, abban a régi világban több volt a keresztelő, sűrűbb volt a gyermekáldás. Indult a menet, a megkeresztelt gyerekkel már a főajtón távoztak.
Hazaérve dicsértessékkel léptek be a házba, és bejelentették, elvittük a kicsi pogányt, hazahoztuk a kicsi keresztényt. Asztalhoz ültek mindannyian, várta őket a jó köménymagos pálinka és valami harapnivaló. Koccintottak, szervusz komám, szervusz komaasszony. A másik komákkal is koccintottak, hogy ha a pap csak egy párt írt is be a keresztlevélbe, azért még ők komák. A mellékes komák komatársnak, komatársnének hívták egymást, ettől kezdve ők mind egy család, segítik egymást. A radina, a keresztelői vendégség elmaradt, majd ha az asszony megerősödik, akkor lesz a dínomdánom. Most, hogy a babát megkeresztelték, a távozónak már nem kell fanezikát vetni. Hogy az mi? Egy régi babona, mert ugye a babona azért nem tűnik el egészen. A házból távozónak egy el nem dolgozott cérnaszálat kell keresnie, leszakítania és a gyermekágyas felé vinnie, hogy el ne vigyék a tejét. Ha nincs cérnaszál, egy hajszál is megfelel.
A köménymagos pálinkát is el kell mondanom, hogy készítették. Az üzleti drága volt, így hát megvették a tiszta szeszt, azt vegyítették otthon. Megpirították a vizes cukrot, felöntötték bizonyos mennyiségű vízzel, szórtak bele köménymagot, összefőzték, és úgy adagolták a szeszhez. Leeresztettek a garaton egy-két kupicával, faltak valamit, s ment mindenki a dolga után, várták a radinát.
Eljött annak is az ideje. Ha a baba és az édesanyja jól voltak, kezdődött a készülődés. Meghívták a keresztszülőket, és a kis család elment a misére. Mise után a pap bevezette az anyát a sekrestyébe, és egy kis szertartással édesanyává avatta. Otthon már nagy volt a sürgés-forgás, a rokonok sütöttek-főztek. Nagy fekete cserépfazékban főtt az elmaradhatatlan tőtelékes káposzta, messzire illatozott az igazi kürtős kalács. Azért az igazi, mert azt a Hargitáról származó fenyő parazsa fölött forgatták, így átjárta a finom aroma. Ilyenkor összefogtak a komaasszonyok, komatársnék, dagasztottak, szakították a finom tésztát, hosszú szalagokat sodortak. Egyik langyosította a kürtsütő fát, másik gyorsan lekente egy kis finom házi vajjal, és már tekerték is a szalagot sorban. Mielőtt a parázs fölé emelték, még meghempergették kristály- vagy porcukorban, ami rákaramellizálódott a tésztára, ettől szép színt kapott. A kész kalácsokat nagy abrosszal bélelt kosarakba állították, már maga a látvány működésbe hozta az ízlelőbimbókat. A férfiak feladata volt a tűz ápolása, közben megkóstolni azt a jó köménymagos, esetleg a jenőfalvi rozspálinkát, amit a fináncok elől sikerült elrejteni. Elkészült az ebéd, asztalhoz ültek, koccintgattak, a fiatalok biztatták egymást, hogy milyen jó ez a radina, gyakrabban kellene rendezni.
De mi van azokkal, akiknek nem adatott meg ez az isteni áldás? Ők száraz radinát rendeztek. Összehívták a barátaikat, rokonaikat, és ők is szórakoztak. Gyermekkoromban a falu szélén lakott két korban eltérő házaspár, jómódban, de nem volt kinek takarékoskodniuk, így bármikor szárazradináztak. Olyankor rendszerint bárányt vagy ürüt vágtak, vagy közös disznóölést rendeztek. Ha híre ment a faluban, hogy mi készül, az a pár koldus még a szomszéd faluból is megkereste a mulatozókat, mindig jóllakatták őket. Egy ilyen hadirokkant, féllábú özvegyember is elmondta, aki egyedül nevelte a fiát, hogy őt nemcsak jóllakatták, de a tarisznyáját is telerakták, hogy a fiúnak is legyen bőven ennivalója, legalább ilyen alkalommal. Így éltünk mi abban a régi világban, szeretetben, összetartásban a nagy szegénységben.
Bogya Amália
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.