Többször elveszett, többször megkerült, majdnem tönkrement, majdnem széttörték, mégis fennmaradt. A magyar királyi korona története fordulatokban gazdag kalandregény.
Az ezeréves magyar államiság szimbóluma a magyar királyi korona, amelyet Szent Koronának is nevezünk. Bár az Árpád-házi királyok majdnem felét és az utánuk következő összes magyar királyt ezzel koronázták, egészen 1916-ig, a Szent Korona mai formájában mintegy 170 évvel fiatalabb a magyar államiságnál.
Görög és latin korona
A történészek szerint teljesen egyértelmű, hogy nem ez az a korona, amelyet II. Szilveszter pápa Szent Istvánnak küldött, és az István után következő királyokat sem ezzel koronázták. Hiteles feljegyzések vannak arról, hogy amikor III. Henrik német császár 1045 tavaszán Péter király hívására Magyarországra érkezik, és hűbéresévé teszi a magyar királyt, Péter elődjének, Istvánnak a pápától kapott koronáját és koronázási kardját visszaküldi Rómába. Mai formájában a korona III. Béla (1172-ben lépett trónra) korából származhat, a részei pedig külön-külön korábban részét képezhették más kegytárgyaknak. Az alsó részt görög koronának, a felsőt latin koronának nevezik abból kifolyólag, hogy az alsó keret zománcképeit bizánci alakok, a felsőt latin betűs írással az apostolok képei díszítik, fent középen a mindenható Isten képmásával. A görög korona egyik képe I. Géza királyt ábrázolja, tehát valamilyen formában része lehetett annak a koronának, amellyel I. Gézát 1075-ben megkoronázták. Őt Dukász Mihály bizánci császárral kötött szövetsége segítette hatalomra. Hogy a koronával később mi történt, nem tudjuk, annyi biztos, hogy a latin és a görög koronarészt III. Béla udvarában illesztették össze egy koronává. Az összeillesztés ötvösmunkájának minősége messze elmarad a két rész kimunkálásának minőségétől.
Nélküle nincs király
Mivel a magyar trónra csak az léphetett, akit az esztergomi érsek a Szent Koronával koronázott meg, mindegyik trónkövetelő igyekezett megszerezni, így a koronának a középkortól a 20. századig rengeteg krimibe illő történetben volt része.
Az Árpád-ház 1301-es kihalása után a cseh Přemysl Vencel lett a király, de 1405-ben meghalt, és fia a koronát Brünnben átadta szövetségesének, a bajor Wittelsbach Ottónak, aki egy csobolyóba rejtve próbálta éjszaka kicsempészni az országból, ám a csobolyó leesett a lóról, és csak másnap sikerült megtalálni. Ezután Ottó Erdélybe ment Kán László vajdához, akiben szövetségest remélt, és lánya kezét kérte. A vajda viszont e helyett börtönbe záratta Ottót, a koronát pedig csak akkor adta át az új királynak, Károly Róbertnek, amikor a pápa egyházi átokkal fenyegette.
1440-ben a Visegrádon őrzött koronát egy bizonyos Kottanner Jánosné, Luxemburgi Erzsébet királyné udvarhölgye párnába varrta, és társaival úgy csempészte Komáromba, hogy V. Lászlót megkoronázhassák vele. Így jutott a korona Frigyes német-római császárhoz, aki csak 1464-ben adta vissza Hunyadi Mátyásnak, 80 ezer aranyforintért, a bécsújhelyi megállapodás értelmében.
Szapolyai János, az utolsó „magyar magyar király” 1526-os megkoronázása után Perényi Péter koronaőr nem Visegrádra vitte vissza a koronát, hanem Füzéren rejtegette, és 1527-ben átadta Habsburg Ferdinándnak, akit meg is koronáztak vele.
Pálffy Géza történész 2007-ben megjelent tanulmánya szerint a korona tetején levő aranykereszt egy baleset következtében ferdült el, amikor 1638-ban III. Ferdinánd feleségét, Annát akarták a pozsonyi Szent Márton-dómban megkoronázni. Egy órával az ünnepség kezdete előtt viszont azzal szembesültek, hogy a vaskos, tizennégy vaspánttal megerősített koronaládát egyik kulcs sem nyitja. Gyorsan lakatosokat hívtak, akik a láda oldalait megpróbálták szétfeszíteni, széttörni. Eközben sérülhetett meg a korona, amely az ezt követő ábrázolásokon már rendre ferde kereszttel szerepel.
Elásták, kiásták
Majdnem megsemmisült az 1848–49-es szabadságharc végén, amikor az ország határát a bánsági Orsovánál elhagyó Szemere Bertalan és Battyhyány Kázmér egy rekettyésben elásták, együtt a korona ékszerekkel. Végső elkeseredésében Battyhyány azt javasolta Szemerének, hogy semmisítsék meg a koronát. Szemere egyébként fel is próbálta, amiről emlékirataiban számolt be, megállapítva, hogy nem emberi fejre való. Az osztrák rendőrség a kincseket 1853-ban találta meg, de addigra a nedves földben a koronázási kard elporladt, a palást kifakult, a textíliák tönkrementek. Restaurálás után a budai várban őrizték őket a 2. világháború végéig.
1945 és 1978 közt a koronaékszerek ismét Magyarországon kívül „tartózkodtak”. 1944-ben a nyilas hatalomátvétel után a koronaőrök megpróbálták megakadályozni, hogy a korona Szálasi Ferenc kezébe kerüljön, ezért a budai várban egy éjszaka elásták. Szálasi azonban kiderítette a helyét, és felesküdött rá. A Vörös hadsereg közeledtével először a Magyar Nemzeti Bank veszprémi óvóhelyére szállíttatta, majd Kőszegre és Velem községbe. 1945. március végén a koronaőrök az ausztriai Mariazellbe, ahonnan Mattsee község határába mentek, itt elásták a koronaékszereket egy kettévágott benzineshordóba helyezve. Májusban kerültek az egyik koronaőr segítségével az amerikai hadsereghez, addigra a textil- és bőrrészek ismét tönkrementek. Innen Augsburgba, majd Frankfurtba vitték őket, 1953-tól 1978-ig pedig az USA Kentucky államában, a Fort Knox erődben őrizték. Jimmy Carter elnöksége alatt döntöttek úgy, hogy visszaadják „a magyar népnek”. Ez egy kisebb ünnepség keretében Budapesten meg is történt, de Kádár János mint az ország első embere az átadáskor az említett megfogalmazás miatt nem is lehetett jelen. Akkor a Szent Korona a Magyar Nemzeti Múzeumba került, 2000-től pedig az Országházban van kiállítva.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.