A tárgyalásokban látja a káoszból kivezető utat Hongkong vezetője

Hongkong
Honkong |

Reményét fejezte ki Carrie Lam, Hongkong főkormányzója kedden, hogy a hét végi békés kormányellenes tüntetések a béke helyreállítására irányuló erőfeszítésnek és a tüntetők tárgyalási szándékának a jele, amely kivezeti a kínai ellenőrzés alatt lévő várost a káoszból.

Tiltakozók százezrei – a szervezők szerint 1,7 millióan – tüntettek vasárnap a szakadó esőben, immár 11. hete. Korábban a megmozdulások néha erőszakba fordultak, de ezúttal békésen zajlott a rendezvény.

"Őszintén remélem, hogy ez annak a kezdete volt, hogy a társadalom a békét választja és elfordul az erőszaktól"

– jelentette ki Carrie Lam.

Kapcsolódó cikkünk

"Azonnal megkezdjük a munkát a párbeszéd kereteinek megteremtése érdekében. Remélem, hogy a párbeszéd a kölcsönös megértésen és tiszteleten alapul majd, és megteremti a kiutat a jelenlegi hongkongi helyzetből"

– tette hozzá a főkormányzó.

A népharag júniusban tört ki, amikor megszavaztak egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy az egykori brit gyarmat bűnözőit kiadják Kínának. A törvényjavaslatot azóta a tüntetések hatására felfüggesztették. A hongkongiak az 1997-ben, a Kínához történt visszacsatoláskor ígért "egy ország, két rendszer" elv alapján garantált szabadságjogok – így a független igazságszolgáltatáshoz és a tüntetéshez való jog – megnyirbálásától tartanak. A következő napokban további tüntetések várhatók. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?