Pokolgép robbant Észak-Írországban

Zavargások Észak-Írországban
London/Belfast |

Pokolgép robbant hétfőn Észak-Írországban, az Írországgal közös határ közelében, a hatóságok tájékoztatása szerint az akció célpontjai azok a rendőrök voltak, akiket előzőleg egy csalinak szánt hamis riasztás miatt küldtek a közelbe, és szerencsések voltak, hogy nem vesztették életüket.

A robbanás egy forgalmas út mentén, Fermanagh megyében, mindössze néhány kilométerre az ír határtól történt. A rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sebesült meg, a közleményből azonban kiderült, úgy vélik, hogy az elkövetők szánt szándékkal rendőröket és tűzszerészeket akartak a helyszínre csalogatni, hogy a robbanás végezzen velük.

Fermanagh és South Tyrone szavazókörzet megválasztott képviselője a brit parlamentben, Michelle Gildernew elítélte a támadást. A legnagyobb észak-írországi katolikus erő, a Sinn Féin politikusa hozzátette, szerencsére senki sem sebesült meg, de előfordulhatott volna, hogy súlyos sebesültjei vannak az incidensnek "vagy még rosszabb". Szerinte az elkövetők "semmit sem tudnak hozzátenni a társadalomhoz", és azonnal fel kell hagyniuk az ilyen cselekedetekkel.

A legnagyobb britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista párt egyik parlamenti képviselője, Jeffrey Donaldson szerint a támadás "tipikusan a köztársasági csoportokra vall", amelyek az elmúlt időszakban hamis eszközökkel csaltak ki biztonsági erőket, hogy aztán rájuk támadjanak. "Minden értelmes ember elítéli ezt, és annak tekinti, ami valójában: egy rendőrök meggyilkolására irányuló hadjárat részének" - fogalmazott.

Júliusban is történt egy hasonló incidens, akkor Armagh megyében. Júniusban pedig egy rendőrtiszt autója alá rejtettek pokolgépet Belfastban.

Egyes kommentárok szerint a határ mindkét oldalán attól tartanak, hogy ha esetleg vissza kell állítani a határellenőrzést a brit európai uniós tagság várható közelgő megszűnése (Brexit) után, a rendőrök a térségbeli békét ellenző radikális csoportok célpontjaivá válhatnak. A határellenőrzés visszaállításának elkerülése sarkalatos pontja a Brexit-folyamatnak, de egyelőre nem találtak rá a brit kormány és a parlament, valamint az EU számára egyaránt elfogadható megoldást. A határ átjárhatósága pedig központi eleme az Észak-Írországban évtizedeken át zajló felekezeti erőszakot lezáró nagypénteki megállapodásnak, amelyet 1998-ban fogadtak el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?