Az orvos kesereg a betegnek

ah
Pozsony |

Sok adminisztrációs problémát okoz az elektronikus egészségügy – állítják az orvosok és a gyógyszerészek. Marián Šóth,  a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke szerint a rendszer miatt az orvosoknak nem jut elég idejük a betegekre.

Az elektronikus egészségügyi rendszer, vagyis az e-zdravie 2018 januárjában indult azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegye az orvosok közti kommunikációt, ezáltal minőségi ellátást biztosítson a betegeknek. A páciensek elektronikus dokumentációjában ugyanis minden egyes kezelést feltüntetnek, így az orvosok könnyedén hozzáférhetnek a korábbi betegségekkel kapcsolatos részletekhez, ezzel elkerülhetik a komplikációkat. Az orvosok viszont még most is arra panaszkodnak, hogy az e-zdravie adminisztrációs gondokat okoz, és lassítja a munkájukat. Roman Samek, a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének (ZAP) tagja pár nappal ezelőtt osztott meg egy videót a szövetség weboldalán, amelyben a rendelői orvosok helyzetéről beszél. „Egy rendelőben dolgozó orvosnak a betegeken kívül egy egész rendelő működését is felügyelnie kell. Egyre több adminisztrációs nehézség hárul ránk, ebbe beleértve az elektronikus egészségügyet, és ez sajnos a betegellátás rovására megy”– mondta a ZAP igazgatótanácsának tagja.

Hasonló problémákra hívta fel a figyelmet a Szlovák Gyógyszerészeti Kamara (SLeK) is. „Sajnos a betegek gondozása helyett más adminisztrációs terhekkel kell foglalkoznunk, melyek leegyszerűsítését éppen az elektronikus egészségügyi rendszertől vártuk, teljes joggal. Ennek ellenére nem történt így” – olvasható a SLeK közösségi oldalán. Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke elmondta, hogy már 2018 óta folyamatosan erre a problémára figyelmeztetnek. „A járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosoknak a törvény rengeteg adminisztratív kötelességet ír elő. Ez sajnos a rendelői szféra egyik elválaszthatatlan tulajdonsága, és ezért sokan nem is akarnak rendelőben dolgozni. A számok pedig alátámasztanak bennünket, hiszen látjuk, hogy milyen sok rendelő hiányzik az országban” – magyarázta lapuknak az ASL elnöke. Šóth szerint normális esetben egy beteggel legalább 20 percet kellene foglalkozni, de ennyi beteg mellett az orvos nem engedhet meg magának többet, mint 10–15 perc.

Marián Šóth szerint az e-zdravie bizonyos szempontból könnyítés az orvosoknak és a pácienseknek, de sajnos veszítenek is vele. „A rendszer segít, hiszen elektronikus formában is kiírhatunk recepteket, és bele tudunk nézni a betegek korábbi kezeléseibe is, ami nagyon hasznos lehet. Bár azt hozzá kell tenni, hogy ezek az elektronikus dokumentumok sokszor elég rendezetlen formában vannak, és az orvos nem tudja, hogy hol az eleje, és hol a vége. Emiatt viszont hosszabb ideig kell foglalkoznunk a betegekkel. Nem mintha nem akarnánk meggyógyítani őket, de azt is be kell látni, hogy a munkaerőhiány miatt egy orvosra gyakran naponta 80–90 beteg jut,és mindegyiküket el kell látnunk. Az elektronikus rendszer miatt pedig ez a kevés idő még inkább rövidül” – jelentette ki Šóth.

A minisztérium hallgat

Kérdéseinkkel megkerestük az egészségügyi minisztériumot is, azonban érdemben nem kívántak reagálni az elektronikus rendszerrel kapcsolatos problémákra.

Diana Dúhová, a rendszerrel foglalkozó Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) szóvivője lapunknak elmondta, hogy a problémákkal kapcsolatban már tárgyaltak a gyógyszerészeti kamarával, az egészségbiztosítókkal és a rendszer beszállítóival is.„AzNCZI rendkívül fontosnak tartja a közös egyeztetést, hogy ezzel elkerülhetővé váljanak az esetleges problémák, és hogy az e-zdravie minél inkább a betegek javát szolgálja. Minden résztvevőnek garantáljuk szakmai segítségünket”– közölte a szóvivő.

Mit nyer a beteg?

A panaszok ellenére Marián Šóth és Ondrej Sukeľ, a SLeK elnöke is elismeri, hogy az e-zdravie fontos részévé vált a szlovák egészségügynek, hiszen sokat segít a betegek gyógyításában. Sukeľ szerint az elektronikus recepteknek például nagyobb haszna lehet, mint elsőre gondolnánk. Főleg az idős betegeknek nyújthatnak nagy segítséget, akik krónikus betegségekkel küzdenek, és a kezelésük is hosszabb időt vesz igénybe. Ilyenkor ugyanis sokáig ugyanazt a gyógyszert kell szedniük, ami ha elfogy, akkor nem kell elmenniük a receptért az orvoshoz, elég meglátogatni a legközelebbi gyógyszertárat, ahova az orvos elektronikus formában elküldi a receptet. Ezen kívül a betegek nagyobb biztonságban is érezhetik magukat, hiszen nemcsak az orvos, hanem a gyógyszerész is hozzáférhet a beteg adataihoz (bár ehhez személyes beleegyezés kell), és ő is felhívhatja a figyelmet az esetleges keresztreakciókra és mellékhatásokra. (nar, SME)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?