A hőség a tejtermelésre is hatással van

tejtermelés

A magas hőmérséklet miatt a gazdasági állatok is szenvednek. A fejőstehenekre már a 24 °C feletti hőmérséklet is negatívan hat.

Főként a délnyugati járásban lévő állatállományt sújtják a hőségek. „A hőstressz következtében a tehén az energiája nagy részét a szervezet hűtésére használja fel, ahelyett, hogy azt a tejtermelésre összpontosítaná. A hőség negatívan befolyásolja a tejben lévő zsírok és fehérjék mennyiségét is” – magyarázta Margita Štefániková, a szlovák tejtermelők szövetségének illetékese.

A Lévai járásban található nemesoroszi szövetkezetben 220 fejőstehenet tartanak. Zoltán Cibula, a szövetkezet elnöke elmondta, a hőség miatt a tehenek nem fekszenek le, kevesebbet esznek, és többet isznak. „Ennek következtében kevesebbet is kérődzenek, így kevesebb tejet termelnek. A produktívabb tehenek naponta átlagosan 5-6 literrel, a gyöngébben teljesítők 3-4 liter tejjel is kevesebbet adnak” – mondta az elnök.

Az állattenyésztőknek a hőségekben a betegségek terjedésére is jobban oda kell figyelnie. Ilyenkor ugyanis gyakrabban előfordul, hogy a tehenek tőgye begyullad, de fenyeget a dermatitisz és a láb egyéb megbetegedése, légzészavarok, a nehezebb ellés, illetve egészében véve a tehén egészségi állapotának romlása. A hőség miatt a tehenek termékenysége is csökken, amelynek eredménye kilenc hónap múltán mutatkozik meg a legmarkánsabban. Ezért Margita Štefánikoá figyelmeztetett a kellő vízellátás, a környezet hűtésének, illetve az istállók szellőztetésének fontosságára.

A hőség miatt a nyerstej-hozamának csökkenését két százalék körül határozták meg a termelők. „A hőség és a szárazság tovább nehezíti a tejtermelők helyzetét, hiszen a nyers tejért járó felvásárlási ár a támogatások beszámításával sem fedezi az előállítási költségeket, így tovább növekszik a veszteség a szektorban” – tette hozzá Margita Štefániková.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?