Vérfürdőt rendezett egy páciens egy romániai neuropszichiátriai kórházban

vérfürdő

Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal vasárnapra virradó éjszaka Romániában a Buzau megyei Sapoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az alkoholelvonási tünetekkel csütörtök óta beutalt 38 éves férfi először saját kórtermében, majd a szomszédos kórteremben egy infúziós állvánnyal támadt rá az ott fekvő betegekre:

közülük hármat a helyszínen megölt, egy negyedik pedig a sürgősségi kórházban halt bele koponyasérülésébe. A kilenc sebesültet koponya- és agyi sérülésekkel szállították a sürgősségire, ketten közülük kómában vannak.

A támadó megpróbált elmenekülni, a kapunál azonban megállították a rendőrök, akik történetesen éppen akkor érkeztek egy másik beteggel az egészségügyi intézménybe. Beszámolójuk szerint a férfinél - aki akkor már az ápolók elől menekült - még mindig ott volt az infúziós állvány és közelharcot folytattak vele, amíg sikerült ártalmatlanná tenniük.

A pszichiátriai kórház igazgatója, Viorica Mihalascu az Antena 3 televíziónak nyilatkozva azt mondta, az agresszív férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előrevetítették volna a bekövetkezett akut pszichotikus rohamot. Elmondása szerint az eset hajnali fél négykor, egyetlen perc alatt történt, olyan gyorsan, hogy a kórház személyzete nem tudott közbelépni.

A támadót őrizetbe vették. Az ügyben a Buzau megyei törvényszék ügyészsége indított bűnvádi eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?