Történelmi kőhídgyarmati debütálás Nána ellen

kohidgyarmat
Kőhídgyarmat |

Történelmi sikert értek el a mintegy ezer lakost számláló Garam menti település labdarúgói. Megnyerték az érsekújvári területi labdarúgó-bajnokság VIII. MEVA liga küzdelemsorozatát, így ősztől magasabb osztályban folytathatják a pontvadászatot.

A 2016/2017-es idényben csupán az utolsó előtti helyen végeztek, tavaly pedig harmadikként zárták a bajnoki küzdelmeket.
„Négy éve irányítom a falu fociéletét, sok olyan gonddal kellett megküzdenem, amire nem számítottam. Egyszerűen nem voltunk képesek A-ból B-be jutni segítőtársammal, Kotra Péterrel. Tavaly nyáron aztán változás állt be, amikor csatlakozott hozzánk Debnárik József, aki csapatkapitányként is nagymértékben segíti munkánkat. Ugyanabban az időben érkezett Árendás Tamás és Rajcsó Tibor is, akik szintén a csapat oszlopos tagjai. A hattagú vezetőség feladatainak teljesítésébe bevonjuk a játékosokat is. Családias a légkör a pályán és a pályán kívül is” – magyarázta lapunknak Verbók Dominik kőhídgyarmati klubelnök.


A Klimó Roland edző által irányított alakulat a legtöbb gólt (63) rúgta a mezőnyben és a legkevesebbet (16) kapta. Érdekességnek számít, hogy az alsójattóiak, a bélaiak, a garamkövesdiek, a kisújfaluiak, a fajkürtiek és a hulliak ellen 43 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, és saját hálójuk mindössze háromszor rezzent meg. A góllövőlista élén Árendás Tamás végzett 29 találattal, ám Debnárik József és Balogh Leonard neve is az élbolyban található. 23 éves kapusuk, Peter Síkora pedig a bajnokság legjobb hálóőrének bizonyult.
„Gőzerővel készülünk az őszi idényre. Eddigi kapusunk Muzslára igazolt, őt Deméndi Kristóf pótolja majd, aki mostanáig Érsekkétyen szerepelt. Három további kiszemeltünk is van, reméljük, sikerül dűlőre jutni velük. A nyitómeccset vasárnap a nánaiakkal vívjuk. A szomszédok rangadóján szeretnénk győzelemmel rajtolni” – tájékoztatott Verbók Dominik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?