Polák Attila ellenfélként, nem ellenségként jött Bősre

foci
Bős/Galánta. |

Vasárnap délután a nyugat-szlovákiai Tipos III. labdarúgóliga 2. fordulójának rekkenő hőségben zajló bősi párharcán a hazaiak 3:0 arányban győzték le galántai riválisukat. 

Mondhatni régi ismerősök feszültek egymásnak, ugyanis több futballista egykori klubja ellen lépett pályára. A hazaiak színeiben Gányovics Erik, Szénási István és Prágai György nem is olyan régen még a mátyusföldiek sikereiért harcolt, a vendégeknél pedig Tomáš Trabalíkot és Polák Attilát köszöntötték régi ismerősként a csallóközi alakulat szurkolói. Lérant Ádám pedig sérülés miatt nem léphetett pályára a Duna-partiak elleni összecsapáson. A nyékvárkonyi illetőségű Polák Attila tavasszal még a bősiek csapatában szerepelt, s a nyári felkészülési mérkőzéseken is a Radványi-legénység tagja volt. Korábbi csapata ellen a jobboldali középpályás posztján szerepelt, s főleg az első félidőben új csapata egyik legjobbja volt. 


Bizonyítani akart
„Ellenfélként, de nem ellenségként érkeztem Bősre. A közelmúltban megnősültem, újabban a galántai járásbeli Kajalon élek. Tavasszal kevesebb játéklehetőséget kaptam Radványi Miklóstól, úgy éreztem: váltanom kell. Galántát választottam új állomáshelyemül. Érzem edzőm, Vladimír Bertók bizalmát, erre utal az is, hogy az első két meccsen, Galántán és Bősön az elejétől a végéig a pályán voltam. Ma kiváltképpen szerettem volna bizonyítani, kis híján sikerült is a hálóba találnom, de elpártolt tőlem a szerencse. Ha a ziccerem, ez még gól nélküli állásnál volt, bemegy, akkor minden másként alakulhatott volna” – vallott színt lapunknak a meccs lefújása után az agilis Polák Attila. 
A 25. percben faképnél hagyta őrzőjét, a hazaiak hálóőrét, Maťašovskýt is kicselezte, de a a hálóba tartó emelését a jó ütembe érkező Végh Dominik a mezőnybe vágta. „Atti nyerő típus, jópofa srác, de nem hagyhattam, hogy ezen a találkozón gólnak örüljön” – ecsetelte az ominózus momentumot a házigazdák középső védője. 


Galántai reménykedés
Valóban minden másként alakulhatott volna, de a krónikába háromgólos hazai siker került. „Nálunk a nyáron szinte az egész csapat kicserélődött. A bősiek viszont egy-két kivételtől eltekintve a megszokott összeállításban játszottak. Összjátékban, erőnlétben egyaránt felülmúltak bennünket. Ez sokat nyomott a latban. Radványi Miklós érti a dolgát. Remélem, csakhamar elkapjuk a fonalat, elkerülünk a végekről” – sorolta a hazaiak erényeit, bizakodott Polák Attila, akit mini szurkolótábor, családtagjai buzdítottak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?