A fülekiek számára nagy motiváció a DAC

fülek

A DAC-ot fogadhatná a füleki labdarúgócsapat a Slovnaft Cupban, ha sikerrel veszi a szlovákgyarmatiak elleni párharcot. A mérkőzést eredetileg szerdán játszották volna, de a pálya alkalmatlansága miatt augusztus 28-ára halasztották.

„Sajnálom, hogy nem játszottunk, mert fel voltunk készülve a meccsre – mondta lapunknak Bari Jenő, a közép-szlovákiai III. ligában szereplő füleki FTC vezetőedzője. – A szlovákgyarmatiak már két hónappal korábban kérték a meccs halasztását, mert új gyepszőnyeget raktak le a pályájukra, de nem egyeztünk bele. Láttam a meccs napján készült felvételeket a pályáról, szerintem lehetett volna játszani rajta, bár ez tényleg megviselte volna a gyepet. Nincs mit tennünk, a szövetség alkalmatlannak minősítette a pályát, úgyhogy most a következő dátumra kell felkészülnünk.”

A szlovákgyarmatiak első hazai bajnokija egyébként szeptember 1-jére van tervezve, az első négy fordulóban idegenben lépnek pályára.

A fülekiek számára óriási motivációt jelent, hogy ha túljutnak a IV. ligás szlovákgyarmatiakon, a kupa következő fordulójában a DAC-ot fogadhatnák, miután a sárga-kékek 4:0-ra győztek a Podkonice otthonában. „Óriási dolog lenne. A legszebb éveimet a DAC-ban töltöttem, a kisebb fiam ott focizik – jegyezte meg Bari, akit a sárga-kék drukkerek csak „csallóközi Romárióként” ismertek. – A DAC utoljára 24 éve játszott kupadöntőt, és azon a döntőn én is ott voltam, én rúgtam a dunaszerdahelyiek egyetlen gólját. Sajnos, tizenegyesekkel kikaptunk a pozsonyi Intertől. Ezek után szerintem érthető, mennyire különleges lenne számomra ez a mérkőzés.”

Bari úgy véli, csapatának jó esélye van a továbbjutásra. „Ha az egy osztály különbséget veszem, mi vagyunk az esélyesek, de a foci kiszámíthatatlan. Remélem, korrekt játékvezetés lesz Szlovákgyarmaton, és ha a csapatom kiadja magából, ami benne van, akkor nem lesz gond” – tette hozzá Bari, aki arra is rámutatott, a DAC még soha nem játszott Füleken, vagyis szeptember 11-én, a kupa 3. fordulójában igazi futballünnepre kerülhetne sor a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?