Alena Zs.-t és társait Lipšic, Šulfiarsky és Žilinka meggyilkolásának előkészítésével is megvádolták

Alena Zs.
Pozsony |

A belügyminisztérium vizsgálóbizottsága vádat emelt Tomáš Szabó, Miroslav Marček, Andruskó Zoltán és Alena Zsuzsová ellen Daniel Lipšic valamint Peter Šufliarsky és Maroš Žilinka ügyészek meggyilkolásának megrendelése és előkészítése ügyében.

A fent említett a négy személy vádlottként szerepel Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében is. Jaromír Čižnár főügyész idén februárban megerősítette, hogy a két ügyészt vagy az ügyvédet megfigyelték, amiben Čižnár szerint valószínűleg rendőrök is részt vettek. Ez az egyik oka annak, hogy a belügyminisztérium is részt vett az ügy vizsgálatában.

„A Žilinkyről szóló információk ijesztően részletesek voltak, ilyenekhez pedig nem juthattak volna hozzá a vádlottak, ha nincsenek jó kapcsolataik”

– mondta februárban Čižnár. Már korábban is úgy gondolták a nyomozók, hogy az ügyészek és az ügyvéd, valamint a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának előkészítésével kapcsolatos vizsgálatok eredményei egyezni fognak, és a szálak ugyanazokhoz a gyanúsítottakhoz vezetnek.
 

Alena Zs.-t Basternák László, Ógyalla (Hurbanovo) egykori polgármestere meggyilkolásának ügyében is gyanúsítják. Tomáš Sz-szel. és Zoltán A.-val együtt tiltott fegyverkezéssel és fegyverkereskedelemmel is vádolják őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?