Tagadják a büntetés-végrehajtás illetékesei, hogy nem hagyják aludni Kočnert

Marián Kočner
Pozsony |

Az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) visszautasítja Marian K. vállalkozó ügyvédjének, Marek Parának azt az állítást, hogy az ügyfelét nem hagyják aludni a börtönben és lehallgatják a telefonbezsélgetéseiket. A nagyvállalkozó vádlottként szerepel a televíziós váltók, valamint Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolásának ügyében, jelenleg vizsgálati fogságban van.

Intézkedéseket hoztak az említett személy őrizetével kapcsolatosan. Az ilyen típusú intézkedések nem minden vádlottra, csak a különösen súlyos bűncselekmény elkövetésével, szervezett bűnözéssel vádolt személyekre vonatkoznak, hogy megakadályozzuk az igazságszolgáltatás meghiúsítását, valamint hogy garantálni tudjuk a fogva tartott személy biztonságát" - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Katarína Nováková, ZVJS főigazgatósága kommunikációs osztályának igazgatója.

Elmondása szerint a vádlott, mint az összes többi fogva tartott, nyolc órát alhat minden éjszaka. „A fogvatartottakat éjszaka az ajtón lévő nyíláson át ellenőrizzük, nem ébresztjük fel őket" - tette hozzá Nováková. Emlékeztetett arra is, hogy a ZVJS nem jogosult az ügyben érintettek és az ügyvédek eljárásainak ellenőrzésére, és nem kíséri figyelemmel a fogvatartottak telefonbeszélgetéseit.

Nováková szerint az sem igaz, hogy Marian K. mindig kizárólag ugyanabban a helyiségben találkozhat az ügyvédjével. „Mivel az újvároskai (Leopoldov) börtönben nagyon sok a fogvatartott, és sokaknak kell tárgyalniuk az ügyvédeikkel, szervezeti okokból március végén külön helyiséget jelöltek ki erre a célra” - magyarázta.
 

Marian K.-t kedden hallgatták ki Ján Kuciak újságíró és a menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyitrai (Nitra) kirendeltségén. Ügyvédje, Marek Para azt mondta, többször megsértették ügyfele védelemhez való jogát. „Csak a 4-es számú helyiségben beszélhetünk, és lehallgatják a telefonbeszélgetéseinket” – mondta Para, hozzátéve: ha telefonon beszél a védencével, egy-másfél méternyire mindig áll mellette egy hatósági személy. Az ügyvéd továbbá azt állítja, ügyfelét nem hagyják aludni, értesülései szerint a büntetés-végrehajtási intézet vezetői arról rendelkeztek, hogy a fogvatartottat 30 percenként fel kell ébreszteni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?