Gál Gábor mérlegeli az újabb európai uniós bírójelölt-választást

gál gábor

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter mérlegeli, hogy a szlovák Bírói Tanács újabb jelöltet válasszon az Európai Unió Bíróságának bírói posztjára. Ugyanakkor a luxemburgi bíróság már négy szlovák jelöltet utasított el, és Gál attól tart, hogy most is ez történne.

„Alighanem szükséges lenne megvitatni, hogyan is működik a 255-ös számú bizottság, hogy végre mindenki számára világos legyen, mi alapján minősítenek alkalmatlannak egy-egy jelöltet” - jelentette ki Gál Gábor. Hozzátette, egyes uniós tagállamok és nemzetközi szakértők is osztják ezt a véleményt. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az eljárás hossza miatt mindez már a következő kormány dolga lesz.

Véleménye szerint a negyedik szlovák bírójelölt, Michal Kučera elutasításának okai nem voltak világosan, és Szlovákiát gyaníthatóan diszkriminálták.

Az Európai Unió Bíróságán már 2016 szeptemberében be kellett volna töltenie Szlovákiának egy helyet, de az Európai Tanács brüsszeli tanácsadó testülete egymás után elutasította Mária Patakyová, Radoslav Procházka, Ivan Rumana és végül Michal Kučera kinevezését is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?