Hazai zakóval esett ki a Fradi a BL-ből

Fradi
Budapest |

Az első percet leszámítva esélye sem volt a Ferencvárosnak a Dinamo Zagreb ellen a labdarúgó BL-selejtező 3. fordulójának visszavágóján. A horvát bajnok magabiztos, 4:0-s sikerével a Groupama Arénában vívta ki a továbbjutást a múlt heti, zágrábi 1:1 után.

A bemelegítés alatt csak néha-néha beinduló szurkolás a csapatok bevonulása alatt már egészen más szinten volt: az élőkép, a Fradi-induló és a himnusz eléneklése után a fehérbe öltözött hatalmas B-közép óriási hangorkánnal buzdította a kedvenceket, de a fekete vendégszektor is zúgott rendesen.

A pályán is bekezdtek a játékosok, Tokmac előtt már a 2. percben adódott egy kisebb lehetőség, majd a Dinamo szorította be a Fradit a saját tizenhatosa terűletére. A horvátok csak másodpercekre kölcsözték a labdát a hazaiaknak, ennek ellenére Tokmac lővése volt a legveszélyesebb egy kontra végén a 9. percben.

A zágrábiak fölénye és magasra tolt védekezése/letámadása a 17. percben meghozta eredményét, egy nem túl látványos támadás végén Ademi teljesen szabadon fordulhatott kapura nagyjából 11 méterről – 0:1.

A Dinamo-drukkerek meg is kezdték az ünneplést, immár fekete felsőjüktől megszabadulva. Tartaniuk sokáig nem is kellett mitől, a Fradi nagyjából a félidő közepére ébredt fel a kábulatból, akkor is inkább csak Tokmac ötleteiben és akarásában bízhattak a zöld-fehérek. A 34. percben Zubkov is felnőhetett volna mellé, de hosszúra sikerült a csele, így oda lett a gólhelyzet.

A ferencvárosiak egyre többet birtokolták a labdát, előrefele főleg beadásokkal próbálkoztak Lovrencsics révén. Igaz, a zágrábiak ezeknél elég bizonytalanok voltak, a nagyobb bajt többször azért úszták meg, mert a labdákat a hazaiak sem érték el. Sigér Dávid ráadásban eleresztett lövésénél pedig Livakovic kapus mentett nagyot.

Galéria

A második félidő hidegzuhanyként kezdődőtt a zöld-fehérek számára, az első valamirevaló Dinamo-akció minden különősebb gond nélkül, szinte előre látható passzokkal ajtó-ablak ziccerig játszva gólt hozott – 0:2. Azaz a 46. perctől már három gólt kellett volna rúgnia az FTC-nek a továbbjutáshoz… A szétzuhanó IX. kerületiekre az 56. percben rászámolhattak volna, Olmo növelte a horvátok előnyét – 0:3.

Az állandó zágrábi dobszó mellett a Fradi-tábor is hallatta a hangját időnként, Tokmac a 65. percben majdnem góllal hálálta meg a biztatást, lövése nem sokkal ment el a hosszú sarok előtt. A kis lelkesedést azonban Civic lohasztotta le, aki egy fejpárban a karját is használta, második sárágájval pedig emberhátrányba (is) kerültek a ferencvárosiak.

A 79. percben Gojak adta meg a kegyelemdöfést – 0:4, miközben a zágrábiak a 89. percben büntetőt hibáztak... A zakó ellenére a hazai B-közép végig buzdította Dibuszékat.

A Ferencváros jövő héten csütörtökön az Európa-liga csoportkörébe jutásért játszik, valószínűleg a litván Suduva ellen, amely az első meccsen 2:1-re verte idegenben az izraeli Maccabi Tel-Avivot, a Fradi a visszavágón lesz pályaválasztó.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?