Az unió beteg országa

Voltaképpen nincs új az olasz belpolitikában, bő egy év után összeomlott a kormány. A helyzet annyiban mégis új, hogy Matteo Salvini vezényletével egy erőteljesen szélsőjobbos kabinet jöhet létre, annak minden negatív következményével együtt. 

Olaszországban normálisak a kormányválságok. A legendásan instabil belpolitikájú Itáliában 1946 óta a mostani a 65. kabinet, vagyis a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a menekültellenes szélsőjobbos Liga alkotta koalíció a maga 14 hónapos élettartamával szinte szokványos élettartamúnak mondható. A tavaly márciusi választások óta viszont a migránsellenes hullámot pompásan meglovagló, a közösségi médiát szinte egy tizenéves lelkesedésével kezelő Matteo Salvini belügyminiszter megkétszerezte pártja, az eredetileg a déli országrész megalázásában jeleskedő Liga népszerűségét. Eközben az állam pénzügyi lehetőségeire ügyet sem vető, egy népszerű komikus alapította Öt Csillag Mozgalom jóléti ötletei, mint a feltétel nélküli alapjövedelem vagy a kötelező minimálbér bevezetése, sorra zátonyra futottak – ami népszerűsége zuhanásával járt. Az erőviszonyok gyökeres megváltozását érezve Salvini pénteken asztalt borított, és bizalmatlansági indítványt nyújtott be kormányának vezetője, Giuseppe Conte ellen.

Ami igazán riasztó, a menekültek ellen népszerű hadjáratot indító és a Kremlhez előszeretettel dörgölőző belügyminiszter pénteken bejelentette: „Arra kérem az olaszokat, hogy teljes hatalmat adjanak nekem.” 

Nem kell messzire mennünk, hogy megtaláljuk a példát arra, mit jelent a teljes, vagy mondjuk, kétharmados hatalom óhatatlanul torzító hatása. Az olaszoknál pedig e mondat még rosszabbul cseng, hiszen Benito Mussolini 1922 őszén hasonlóan fogalmazott. Matteo Salvini legszívesebben már az ősszel urna elé csalogatná a választókat, és ha sikerrel jár, akkor az ugyancsak szélsőséges Olasz Testvériséggel alakíthatna koalíciót – annak minden, az Európai Unióra is jelentett veszélyével együtt. Az más kérdés, hogy most éppen a parlament szabadságra vonult, és nem biztos, hogy gyorsan össze lehet hívni a szétszéledt törvényhozást, mint ahogy az sem biztos, megszavazzák az előrehozott választást. 

Olaszországgal az a baj, hogy az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságaként évtizedek óta vergődik, ami tőzsdei viharokat vált ki, esetenként az euró gyengülését okozva. Az unió beteg emberének tartott ország gazdasága még 2012-ben is visszaesett, majd egy helyben stagnált, s csupán 2017-től mutatható ki legalább 1,5%-os növekedés. Összességében az egy főre jutó jövedelem az ezredforduló idején bevezetett euró előtti szinten ragadt, miközben az államadósság 2300 milliárd (!!!) euró fölöttire kúszott, az uniós tagok közül Görögország után a legrosszabb helyzetben van. A 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 30% környékén ingadozik, és érdemi reformok helyett a kormányon levők a kegyes osztogatók szerepében tetszelegnek. 

Miközben októberben már el kellene fogadni az új költségvetést. Ehelyett jön a bizonytalanság, Brüsszel esetleges zsarolása a menekültekkel és a még magasabb fokozatba kapcsolt populizmus…