Michael Douglas: Még visszajövünk

Michael Douglas

Pár nappal ezelőtt Michael Douglas még Mallorcától búcsúzott nehéz szívvel Facebook-oldalán, később Dél-Franciaországban járt bájos feleségével, Catherine Zeta-Jonessal, s onnan posztolt egy szuper szelfit. Voltak Caprin és Wales-ben; Európában tölti a nyarat a híres színész házaspár. A beavatottakon kívül azonban aligha gondolta volna valaki, hogy európai utazásuk keretében Szlovákiába is ellátogatnak.

A múlt hétvégén Pozsonyban és Somorján járt a két hollywoodi sztár; a fővárosban Miroslav Lajčák külügyminiszter és feleség, Jarmila fogadta őket a Palugyay-palota történelmi termeiben, majd Somorján a Summer Tour díjugratóverseny döntőjén vettek részt.

Nem először találkoztak Miroslav Lajčákkal, még New Yorkban ismerkedtek meg, amikor a miniszter az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának elnöki tisztségét töltötte be. Douglasék viszont most először jártak Szlovákiában, így sok minden érdekelte őket, a legkülönbözőbb dolgokra rákérdeztek. Minthogy Michael nemcsak remek színész, hanem ENSZ-békenagykövet is, és Catherine aktív a jótékonysági szervezetekben, a világpolitikai helyzetről is beszélgettek, valamint érintették a gyermekek jogainak kérdéskörét – tájékoztatott a külügyminisztérium. Vasárnap a somorjai x-bionic sphere multifunkcionális sportközpontban látták vendégül a híres amerikai párt. Itt található a világ egyik legnagyobb és legmodernebb olimpiai lóversenypályája, itt zajlanak a világ legrangosabb lovassportrendezvényei. Douglasék kellemes órákat töltöttek vendéglátójukkal, az x-bionic sphere alapítójával, Mário Hoffmann-nal. Megnézték az egész központot, megállapítva, hogy a magas professzionális felszereltségnek köszönhetően nagyszerű sportlehetőségeket biztosít. Catherine láthatóan élvezte a Summer Tour díjugrató versenyt, csak úgy sugárzott belőle az energia, s bár kalap és napszemüveg mögé rejtette arcát, mosollyal figyelte a történéseket. Bájos és csinos volt, az alkalomhoz illően választott öltözéket: oldalt csíkos fehér nadrágot, hozzá illő fekete selyemblúzzal és elegáns könnyű nyári kalappal a fogadásra és a lóversenyre, a Tátrában pedig széles szárú fehér nadrágban és színes selyemblúzban mutatkozott.

Galéria

„Rendkívül kedves pár, Douglas úr hihetetlenül intelligens, minden iránt érdeklődött, Catherine asszony pedig egy igazi dáma” – mondta el lapunknak a látogatás után Jaroslava Lednárová, a cég képviselője.

Douglasék gazdag szlovákiai vállalkozók jóvoltából két napot töltöttek el Pozsonyban, ahol az egyik Duna-parti luxusszálloda szuperelegáns óriási elnöki lakosztályában szállásolták el őket. A jó humorú színész nem hazudtolta meg magát, mindig kapható egy kis tréfára. Ezúttal – a JOJ tévé tanúsága szerint – cinkos mosollyal állapította meg: „a szobánk túl kicsi”. Vacsorafalatokkal az olasz Massimo Ristorante étteremben kényeztették a vendégeket. Tonhalas carpacciót és halat választott Catherine, Michael pedig speciálisan elkészített, rukkolával és parmezán sajttal tálalt vagdalt marhahúst fogyasztott.

Honi specialitásokat is megkóstoltak: „ettem egy desszertet, egy tésztát, benne barack volt” – mesélt a finom barackos gombócról a színésznő másnap a JOJ tévében. „Tegnap este meg füstölt sajtot ettünk” – emlékezett a bizonyára nem szokványos ízre a Tőzsdecápák, az Összeomlás, a Zaklatás, az Elemi ösztön 74 éves sztárja.

„Nagyszerű kirándulás volt, nagyszerű alkalom első szlovákiai látogatásunkra. Még visszajövünk” – ígérte Michael Douglas.
Másnap a két Oscar-díjas színész már a Tátra vendége volt, ahova helikopterrel szállították őket. Michael rövid sétát tett a Csorba-tó körül, míg 49 éves csinos felesége a szállodai masszázst részesítette előnyben. A helyi luxusszálloda információi szerint semmiféle külön kérésük nem volt, kívánságlistát nem hoztak, sztárallűrök nélkül élvezték a vendéglátást, a hegyek, a táj szépségét és a szívélyes fogadtatást. A walesi származású színésznő állítólag el volt ragadtatva a Magas-Tátrától, több fotót is készített emlékbe; az egyiket Instagram-oldalán osztotta meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?