A Via Nova ICS sajtóreferense a plakátbotrány főszereplője

fogyatékos gyerek
Budapest |

Vésey Kovács László úgy ír „újságíróként” a Via Nova Ifjúsági Csoportról, hogy közben a szervezet sajtóreferense.

Bocsánatot kért a kerekesszékesektől Vésey Kovács László, a Pesti Srácok újságírója. Ő volt, aki azt írta a Coca-Cola melegeket ábrázoló plakátkampánya kapcsán, hogy „nem akar tolószékeseket látni mozgólépcsőnyi és buszmegállónyi hirdetéseken”. Egy hete az üdítőgyártó óriáscég egynemű párokat (és természetesen kólásüveget) ábrázoló plakátkampányba kezdett a budapesti metróállomásokon, amire előbb a Fidesz-képviselő Boldog István jelezte, hogy többet nem iszik Coca-Colát.

Majd a kormányközeli Pesti Srácokon jelent meg Vésey Kovács László „Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket!” című publicisztikája, amiben az ominózus mondat után még az szerepelt, „nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak, és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más. Ha pedig a tolószékesek elkezdenék eltördelni a gyerekeink hátgerincét, hogy ők is tolószékesként éljenek, attól a társadalom irgalmatlanul dühbe gurulna.” A cikk miatt a Mozgáskorlátozottak Szövetségeinek Országos Szövetsége beperelte Véseyt az emberi méltóság megsértése miatt, egy sor közéleti személyiség és ellenzéki politikus tett ki képet saját magáról egy kólásüveg társaságában különböző közösségi oldalakra, az amúgy poénoldal Hírcsárda pedig felidézte, hogy évekkel ezelőtt az újságíró egy olyan dunaszerdahelyi együttesben énekelt, amelyben a kerekesszékben ülő Bíró Szabolcs volt a frontember. Vésey azt írta a Népszavának, hogy „Heti rendszerességgel órákat töltöttem el egy tolószékes társaságában, kiváló hangulatban, kilenc éven át. A közös zenélés vége óta sajnos ritkábban találkozunk, de a barátság megmaradt. Elég meredek dolog azt gondolni, hogy zavart vagy zavar a látványa.”

Kis kereséssel az is könnyen kideríthető, hogy a Pesti Srácok újságírója annak a Via Nova Ifjúsági Csoportnak a sajtóreferense, amelynek elnöke, Gubík László 2014-ben (nem befutó helyen) a Fidesz európai parlamenti választási listáján is szerepelt. A Via Nova több más határon túli ifjúsági szervezettel és a Fidelitasszal idén márciusban közös „Kárpát-medencei ernyőszervezetet” hozott létre Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület néven. Érdekesség, hogy a Via Nova sajtóreferenseként Vésey Kovács László maga jegyzi a szervezetről szóló cikkeket a Pesti Srácok oldalán.

A Coca-Cola egyébként két napja lecserélte a melegeket, leszbikusokat ábrázoló plakátokat, a cég szerint ennek semmi köze a botrányhoz, eleve egyhetesre tervezték az egész kampányt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?